1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Március második felére pénzhez juthatnak a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, az ingóságokra kiterjedő kártalanítására külön eljárásrendet alakítanak ki
Március második felére pénzhez juthatnak a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, az ingóságokra kiterjedő kártalanítására külön eljárásrendet alakítanak ki. Ezt Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester mondta csütörtökön lakossági fórumon, Devecserben - tudósít az MTI.

Közlése szerint véget érhet a több mint két hónapja tartó kárfelmérési és kártalanítási folyamat a katasztrófa sújtotta településeken. Az ingóságokra vonatkozóan a lakosságtól több mint négyszáz kárigény érkezett - ezek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot -, a kormány a kármentő alap helyett vállalta ezek megtérítését - tette hozzá.

A devecseri polgármester elmondta, hogy a beérkezett kárigényeket jelenleg a négytagú önkormányzati kárrendezési és újjáépítési csoport vizsgálja, a konyhakertekben keletkezett károk szakmai értékelését a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal helyi falugazdász irodája végzi.     Hozzátette, hogy az autókra bejelentett kár összegét és a kerti károk értékét a lakosság készpénzben kapja meg, de az ingóságok értékének csak egy részét térítik meg készpénzben.

Az ingóságokkal kapcsolatos károk megtérítésének fontos részét képezi a bútorok pótlása: ezeket a károsultak a Magyar Bútor és Faipari Szövetség Bem utcai bemutatótermében, illetve katalógusból választhatják ki és rendelhetik meg, a hazai gyártók 30 napos határidővel legyártják és beszerelik - mondta a polgármester. A háztartási berendezéseket segélyszervezetek segítségével pótolják, a bejelentett kárérték és a kapott gépek, berendezések, illetve a bútorok értékének a különbözetét kaphatja meg a lakosság készpénzben.

Hangsúlyozta, hogy az ingóságokban esett károkról két tanú aláírásával benyújtott nyilatkozat közokiratnak minősül, az abban foglaltakért büntetőjogi felelősség terheli a bejelentőt. Ezt annak kapcsán emelte ki, hogy tudomásukra jutott több olyan eset is, ahol irreálisan magas kárigényt jelentettek be: egy károsult például két gyerekbiciklire százharmincezer forintos kártérítést kért, illetve a már beadott kárigényét többször is módosította, és két láncfűrészét száznegyvenezer forintra értékelte. Egy másik esetben kétszobás házra három különböző kárigényt jelentettek be; egyszer a tulajdonosa, kétszer pedig más-más albérlője.

Toldi Tamás elmondta: a nyilvánvaló visszaélések elkerülése miatt, és a későbbi peres eljárás által megkövetelt egyértelműen átlátható elszámolás okán, mindent szigorúan dokumentálni kell, ami lényegesen lassította az ügyintézést. Szólt arról is, hogy a kárrendezés Devecserben közel háromszáz családot, ezer embert érint, a másik két településen - Somlóvásárhelyen és Kolontáron - ennél jóval kevesebben szenvedtek kárt a katasztrófa során.

A lakossági fórumon többen a levegő szennyezettsége miatt aggódtak, ami a márciusban induló bontási munkálatokkal csak fokozódni fog a városban. A közel százötven résztvevővel megtartott fórumon az érintettek a vállalkozások kártalanításáról is érdeklődtek, a polgármester erről későbbre ígért tájékoztatást - közölte a távirati iroda.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG