5p

Erre számíthatunk az üzemanyagoknál.

A kormányváltás után is maradhat az üzemanyagok hatósági ára – derült ki Magyar Péter csütörtöki bejelentéséből. Ugyanakkor az Mfor Üzemanyagár-figyelő számításai szerint a tartalékok apadása miatt ennek fenntartása tartósan csak akkor lehetséges, ha a nyersolaj és a finomított termékek tőzsdei ára érdemi csökkenést mutat a következő hetekben.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor elemzésében kiemelte, tekintve, hogy a benzin esetén március hónapban a 269,3 kilotonnás készlet 54,8 kilotonnára esett, egyszerűen belátható, hogy nagyon rövid ideig lehet a mostani rendszert fenntartani. Még úgy is, hogy a szakértők szerint a jelentős csökkenés részben arra vezethető vissza, hogy mind a kereskedők, mind a fogyasztók valószínűleg igyekeztek készleteket felhalmozni. Ezzel együtt, mivel a Dunai Finomító a hírek szerint továbbra sem üzemel teljes kapacitással, a hazai termelés a szakértők szerint nem tudja kielégíteni a keresletet – az árszabályozás miatt pedig az import jelentősen visszaesett. Ezek eredőjeként pedig a készletek belátható időn belül kimerülnek és hiába lesz „olcsó a tankolás”, könnyen lehet, hogy a 2022-es helyzethez hasonlóan nem lesz mivel megtölteni az autók tankját.

A cikk szerint ugyanakkor az is érthető, ha az új kormány mindent megtesz, hogy ne egy népszerűtlen intézkedéssel kelljen a ténykedésüket kezdeni, amit akkor tudnak csak elkerülni, ha a nemzetközi helyzet optimális lesz, és az iráni háború lezárul, a tengeri út – a Hormuzi-szoros – pedig megnyílik. Egy ilyen forgatókönyv esetén elképzelhető olyan áresés a piacokon, amelynek köszönhetően a készletek leapadása előtt olyan szintre kerülnek a piaci árak, amelyek mellett akár importból is biztosítható lesz a hazai ellátás.

A portál kiemelte, erre utaló jelet a napokban is láthattunk, az üzemanyagok piaci ára ugyanis tovább mérséklődött. Igaz, a hatósági és a piaci ár között továbbra is hatalmas különbséget láthatunk. Ha uniós összehasonlításban vizsgáljuk a benzin árát, akkor azt láthatjuk, hogy a Weekly Oil Bulletin adatai alapján készülő rangsorban ezúttal is öt olyan EU-ország is van, ahol a hazai áraknál alacsonyabbat találunk. Vagyis a hatósági ár ellenére sem vagyunk a legolcsóbbak, de igen kedvező a magyar benzin árfekvése – derült ki a cikkből.

A gázolaj esetén az árat az akkori piaci szint alatt húzta meg a kormány, amely miatt a benzinnél kedvezőbb uniós összevetésben a magyar árszint. Ez a legfrissebb adatokban is tükröződik, a Weekly Oil Bulletin adatai alapján csupán Máltán lehet olcsóbban tankolni, mint Magyarországon.

Pénteken valami történt

Ha valaki a tőzsdeindexekre néz, akkor úgy tűnhet, hogy minden probléma megoldódott, a Wall Streeten például történelmi rekordok születtek a héten, remélve, hogy rövid időn belül lezárul az iráni háború és megnyílik a Hormuzi-szoros. A felek között ugyan folyamatosak a tárgyalások, és Irán pénteken a tengeri útvonal megnyitását is bejelentett, ám az Egyesült Államok továbbra is blokkolja a szorost. Mindezek miatt a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy viszonylag kicsi az esélye, hogy átfogó békemegállapodással záruljon a helyzet. A felek ehelyett egy ideiglenes memorandumot próbálnak tető alá hozni a konfliktus kiújulásának megakadályozása érdekében – számolt be csütörtökön iráni forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség. Ez azzal járhat, hogy az olajellátás csak lassan áll majd helyre, amit tetéz az is, hogy az elmúlt hetekben a tartalékok egy részét világszerte felélték. Az ING elemzőinek becslése szerint a szoros lezárása miatt napi nagyjából 13 millió hordó olajtermelés esett ki a piacról (korábban a Hormuzi-szoroson napi 20 millió hordó olaj haladt át.)

Ugyanakkor pozitívumnak tartják a befektetők, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén újabb tárgyalások lesznek, valamint a Libanon és Izrael között létrejött 10 napos tűzszünetet is. Mindez reményt kelt a befektetőkben, hogy a közel-keleti háború a végéhez közeledhet, emiatt a pénteki kereskedésben csökkent az olaj ára. Az is segíthet, hogy a piaci hírek szerint a Hormuzi-szoroson – igaz a korábbinál jóval kisebb mennyiségben, de – megindultak a tankerhajók. Pedig péntek délutánig az iráni és az amerikai fél is arról kommunikált az elmúlt napokban, hogy blokád alatt tartják ezt a hajózási útvonalat, ekkor jelezte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter, hogy Irán megnyitja a Hormuzi-szorost amíg a tűzszünet tart. Ennek köszönhetően péntek délután a Brent olaj nagyjából 8 százalékkal zuhant.

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint a piaci árak a jövő héten látványosan tovább mérséklődhetnek, a hatósági árhoz képest továbbra is jelentős marad a különbség. A készletek csökkenése ellenére a magyar autósoknak áprilisban még biztosan nem kell attól tartaniuk, hogy piaci árat kellene fizetniük. Ugyanakkor, ha a közel-keleti régióban nem lesz valódi változás, ez a kettős árrendszer nem lesz sokáig fenntartható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG