4p
Hosszú távon jól sülhet el a bérmegállapodás végrehajtása, de keservesen megszenvednek majd a kistelepülések vállalkozói.

A munkaadók számára ugyan többletkiadást jelent a keddi bérmegállapodás végrehajtása, de hosszú távon az intézkedés eredményt hozhat a munkaadói szervezetek vezetői szerint, néhányan azonban attól tartottak, hogy a kis cégek képtelenek kigazdálkodni a magasabb minimálbért, ami a feketegazdaságot erősítheti.

A kormány kedden megállapodott a szociális partnerekkel, a minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek, 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentéséről itt írtunk bővebben.

Ki kell tartani

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy a megállapodás bérpolitikai fordulatot hozhat, a cégek számára egyelőre fájdalmas lépés pozitív eredménye a vállalkozásoknál néhány év múlva lesz látható, hasonlóan a 2010-ben bekövetkezett gazdaságpolitikai fordulathoz. Az MKIK elnöke hangsúlyozta, a kamara régóta szorgalmazta, hogy szükség van a hazai bérek felzárkóztatására, hiszen napi problémát jelent a magyar gazdaságban a munkavállalók bérlemaradásának kezelése a visegrádi országok, a nyugat-európai viszonyokhoz képest.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a munkaadók is érdekeltek a munkavallók tisztességes bérezésében, most nagyon alacsony a fizetésük. Még ha induláskor többletköltséget is jelent a munkaadóknak a megállapodás végrehajtása, hosszabb távon azonban kifizetődő lesz számukra a lépés - tette hozzá.

Az iparszövetség elnöke szerint a helyzet megítélésekor tekintettel kell lenni a formálódó kedvezőbb üzleti háttérre is, a bürokrácia csökkentésére, a kkv-kat érintő gazdaságfejlesztő, foglalkoztatást bővítő támogatásokra, a piacbővítésre. Mindez eredményezheti majd, hogy minden érintett elégedett lehet az intézkedéssel, a szövetség számítása szerint 2017-ben "egálba kerülhetnek" a kisvállalkozások, 2018-ban pedig erősödik az uniós pályázatok kedvező hatása.

Vidéken ez sokkal húzósabb lehet

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke elmondta, a kistelepüléseken félnek attól, hogy ellátás szűnhet meg a minimálbér emelése miatt. Hozzátette: a munkaerőért árverseny van, amiben a kicsik egyre kevésbé tudnak részt venni, és félő, ha nem tudják kigazdálkodni a béremelés többletét, akkor a fekete munka erősödni fog.

Bár egyetértenek a költségvetés egyensúlyának fontosságával, de szerintük a járulékcsökkentés nem elég a béremelés többletének kompenzálásához - mondta Németh László.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint a megállapodással egyedül a munkavállalók járnak jól, a vállalkozások esetében a végrehajtás sok veszéllyel jár. A főtitkár szerint félő, hogy sok vállalkozás tönkre megy, illetve a "túlhúzott" minimálbér a kevés kompenzáció miatt a feketegazdaság erősödéséhez vezethet. A tárgyaló felek közül a VOSZ fogadta el utolsóként a megállapodást, ezzel azt üzenik a társadalomnak, ne gondolják, hogy a szövetség ellensége a 900 ezer garantált bérminimumon, minimálbéren élő munkavállalónak - fejtette ki Dávid Ferenc, aki szerint az állam a magyar költségvetésből nem segíti eléggé a munkaadókat a megállapodás végrehajtásában.

"Örülünk annak, hogy a munkavállalók nettó jövedelme emelkedik, kell a fordulat a bérezésben, de az csak addig tartható, amíg a hazai vállalkozások nem mennek tönkre, nem mennek át színlelt szerződésbe, a fekete gazdaságba" - fogalmazott a VOSZ főtitkára.

Szmicsek Sándor, a Mazars könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég adópartnere szerint is hátrányosak lehetnek az intézkedések azoknál a kis- és középvállalkozásoknál (kkv), amelyek jellemzően minimálbért, illetve garantált bérminimumot fizetnek dolgozóiknak. Ezeket ugyanis nem kompenzálja a munkaadói járulékok 5, illetve 2 százalékpontos csökkentése, mert ennél nagyobb mértékben nő mind a minimálbér, mind a garantált bérminimum. Ezek a kkv-k versenyhátrányba kerülnek, illetve áremelésre kényszerülnek - fejtette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG