4p

Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.

A Forbes Magyarországon ma megjelent legújabb vagyonos-listája igazolta, hogy a Blochamps Capital szokásos éves prognózisa modellezi a legnagyobb pontossággal a hazai ultragazdag vagyonos réteg számának és vagyonának alakulását, állítja a cég közleményében.

A társaság, amely Magyarország piacvezető privátbanki tanácsadó cége, már a 2019-ben közzétett előrejelzéseiben arra hívta fel a figyelmet, hogy 2025-re öt magyar vagyona is meg fogja haladni a 300 milliárd forintot – a piac többi elemzőcége akkor nem osztotta, hogy ilyen vagyoni elit épülhet föl.

A 2019 tavaszi vagyonos top100-as listán egyedül Csányi Sándor birtokolt 300 milliárd feletti vagyont. A Forbes friss listája szerint friss a lista ötödik helyezettje, Szíjj László 416,1 milliárd forintot tudhat magáénak, miközben a 2019-es értéken számolt 300 milliárd forint ma bő 450 milliárd forintnak felel meg – emlékeztet Karagich István, a tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.

A vagyonkoncentráció önmagában nem új jelenség a világgazdaságban, azonban a mértéke és különösen a gyorsasága Magyarországon figyelemreméltó. A koncentrációs trendek nemcsak, hogy fennmaradtak az elmúlt években, hanem még fel is gyorsultak – hívta fel a figyelmet Karagich István. A mostani lista így nemcsak a leggazdagabbak körének bővüléséről szól, hanem arról a rendkívüli dinamikáról is, amely a magyar elit vagyonosodását jellemzi.

Mészáros Lőrincnek (középen) és feleségének, Várkonyi Andreának van mit a tejbe aprítania
Mészáros Lőrincnek (középen) és feleségének, Várkonyi Andreának van mit a tejbe aprítania
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Erre látványos példa Mészáros Lőrinc vagyona, amely tíz év alatt közel 150-szeresére nőtt – gyorsabban, mint a világon a friss Forbes elemzés szerint először 500 milliárd dollár fölé kerülő Elon Musk esetében, aki ugyanezen időszakban „csupán” 38-szoros növekedéssel büszkélkedhet.

Bár abszolút értékben a magyar üzletember vagyona még mindig eltörpül a világ vezető milliárdosai mellett, a gyarapodás üteme rendkívüli.

Bár Magyarországon jövő tavasszal országgyűlési választásokra kerül sor, a tanácsadó cég szerint ez a 2026-os szokásos nyári 50-es és 100-as vagyonlisták összetételét és az azokon látható trendeket nem igazán érinti még. Az elmúlt években kirajzolódott folyamatok folytatódására és a vagyonkoncentráció további erősödésére lehet számítani.

Az érdemi átrendeződés a vagyonos elit körében legkorábban 2027-től kezdődhet meg, amikor a választások utáni politikai és gazdasági változások már ténylegesen hatással lesznek az állami és a reálszféra aktuális erőviszonyainak fényében.

A megrendelési, fejlesztési és beruházási preferenciák a büdzsé állapotától függve pedig 1-2 év alatt át tudják írni a vagyoneloszlási dinamika csatornáinak térképét – vélekedett Karagich István.

A szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő. Miközben a világ milliárdosainak összvagyona az elmúlt tíz évben átlagosan 2,3-szorosára nőtt, a magyar elit legvagyonosabb szereplői nagyságrendekkel gyorsabb növekedést produkáltak.

A tanácsadó cég előrejelzése szerint a dollárban mért milliomosok (350 millió forint feletti vagyonnal bíró magyarok) száma 16-17 százalékkal nő majd és 2030-ra meghaladhatja a 30 500 főt. Ezen belül pedig az ultragazdag dollármilliárdosok száma a mostani 5-ről minimum megduplázódik. A Forbes listája szerint ez azt jelenti, hogy a top 10 esetében harmadával tovább nő majd a vagyon, hiszen jelenleg az első10-be kerüléshez 300 milliárd forintos vagyonra volt szükség, olvasható a Blochamps Capital közleményben. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG