4p
Ezt jósolja friss előrejelzésében az OECD.
Metrókocsit fertőtlenít egy védőmaszkos dolgozó Pekingben. (Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej)

A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt - írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn kiadott köztes világgazdasági helyzetjelentésében.

2,9 helyett 2,4 százalék

Az OECD szerint a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta. Az OECD ezzel 0,5 százalékponttal rontotta a tavaly novemberben kiadott világgazdasági prognózisában jelzett 2,9 százalékos globális GDP-növekedést. Abban az esetben viszont, ha a vírusfertőzés elharapódzik Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában, a növekedési ütem akár 1,5 százalékra is csökkenhet.

Azzal a feltételezéssel élve pedig, hogy a koronavírus-járvány az első negyedévben Kínában túljut a csúcson, a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította az OECD.

5 százalék alá csúszhat Kína

Kínában a GDP-növekedés az idén 5 százalék alá csökkenhet, mielőtt jövőre ismét 6 százalék fölé emelkedne. A kínai GDP-növekedés a tavalyi 6,1 százalék után az idén 4,9 százalék lesz, ami 0,8 százalékpontos rontás a novemberi előrejelzéshez képest, jövőre pedig 6,4 százalék, ami viszont 0,9 százalékpontos javítás.

A G20-ak gazdasági növekedése a 2019-es 3,1 százalék után az idén a novemberi prognózis 0,5 százalékpontos rontásával 2,7 százalék lesz, jövőre pedig 0,2 százalékpontos felfelé javítással 3,5 százalék.

Németország az idén 0,3 százalékos GDP-növekedést érhet el, ami a novemberi prognózis 0,1 százalékpontos rontása. A jövő évi növekedés pedig 0,9 százalék lehet, a novemberi előrejelzéssel megegyező. Tavaly 0,6 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Euróövezet: 0,8 százalék

Az euróövezet az idén 0,8 százalék, jövőre 1,2 százalék GDP-növekedést ér el az OECD szerint. Az idei növekedési előrejelzést 0,3 százalékponttal rontotta az OECD, a jövő évin nem változtatott. Tavaly 1,2 százalék volt az euróövezeti növekedés.

Az OECD azonnali és hathatós intézkedések meghozatalára szólítja fel a kormányokat gazdasági elemzésében a vírusjárvány gazdaságfékező hatásának kivédésére.

Az OECD elemzésében rámutat, hogy a vírus megjelenése előtt már észlelhetőek voltak a csökkenést követően a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyengének volt mondható. A pénzügyi kondíciók is javultak az életbe léptetett monetáris intézkedéseknek köszönhetően. A vírusfertőzés kitörése viszont jelentős mértékben rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat. A globális gazdasági növekedés üteme ezért az idén lassulni fog és 2021-ben kezdi majd meg fokozatosan visszanyerni lendületét.

Mit kellene tenni?

Az OECD a vírusfertőzés terjedésének megfékezését szolgáló járványügyi intézkedések mellett célzott pénzügyi és monetáris intézkedéseket javasol a gazdasági károk kivédésére és kompenzálására. Növelni kell az egészségügyi intézmények pénzügyi támogatását, valamint ellentételezni kell a legsérülékenyebb társadalmi rétegek terheit.

Pótlólagos likviditást kell juttatni a pénzügyi rendszerbe annak érdekében, hogy a bankok a likviditási gondokkal szembesülő vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok segítségére siethessenek. A bankok finanszírozási képességét a kötelező tartalékráta csökkentésével is lehet javítani. Adókedvezményeket, adófizetési haladékokat lehet nyújtani az érintett vállalatoknak, valamint csökkenteni lehet energiafelhasználási költségeiket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG