2p

Az ukrán elnök felszólította Nagy-Britanniát, vállaljon vezető szerepet egy Kijevet támogató "légi koalíció" létrehozásában - adta hírül az államfő sajtószolgálata csütörtöki közleményében.

A tájékoztatás szerint Volodimir Zelenszkij Kijevben megbeszélést folytatott Timothy Barrow-val, a brit miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, akivel megvitatta az Ukrajnának nyújtott védelmi támogatás megerősítését.

"Arra szeretném kérni, továbbra is győzze meg partnereit arról, hogy Ukrajna számára minden szükséges fegyvert és katonai felszerelést biztosítani kell" - idézte a sajtószolgálat az elnököt. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy Ukrajna nyugati típusú katonai repülőgépeket és különféle fegyvereket kapjon.

A felek megvitatták a júliusban Vilniusban tartandó NATO-csúcstalálkozó előkészületeit is. A találkozón részt vett Tony Radakin tengernagy, brit vezérkari főnök és Jamie Norman, a brit miniszterelnök katonai tanácsadója is.

Rishi Sunak brit miniszterelnök (b) üdvözli Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2023. február 8-án. Zelenszkij az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta először utazott Nagy-Britanniába. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
Rishi Sunak brit miniszterelnök (b) üdvözli Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2023. február 8-án. Zelenszkij az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta először utazott Nagy-Britanniába. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Korábban Jurij Ignat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy Kijevnek legfeljebb 200 nyugati gyártmányú, többcélú katonai repülőgépre is szüksége van, amelyek közül az amerikai F-16-os típusok előnyt élveznek, míg a francia Rafale és a svéd Gripen típusok alternatívaként szerepelnek.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG