2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Európai Bizottság elnöke tegnap a helyszínen járt, és nem lát más magyarázatot a történtekre, mint hogy szándékosan vettek célba civileket.

Úgy tűnik, az orosz erők háborús bűncselekményeket is elkövettek az ukrajnai háborúban azzal, hogy civileket vettek célba, de a különböző eseteket jogászoknak kell megvizsgálniuk - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombaton ukrajnai látogatásáról távozóban egy vonaton. Olaf Scholz német kancellár is azt mondta egy tartományi kampánygyűlésen szombaton, hogy a bucsai eset háborús bűncselekmény volt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (k) az ukrajnai háború áldozatainak tömegsírból kihantolt holttesteit nézi a Kijev melletti Bucsában 2022. április 8-án. Bucsa körzetét több mint egy hónapig az Ukrajnát támadó orosz erők tartották ellenőrzés alatt. Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (k) az ukrajnai háború áldozatainak tömegsírból kihantolt holttesteit nézi a Kijev melletti Bucsában 2022. április 8-án. Bucsa körzetét több mint egy hónapig az Ukrajnát támadó orosz erők tartották ellenőrzés alatt. Fotó: MTI/AP/Rodrigo Abd

Von der Leyen az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel, Josep Borrell-lel együtt tett látogatást Ukrajnában. Mielőtt találkoztak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Eduard Heger szlovák miniszterelnökkel együtt felkeresték Bucsát, ahol az ukrán vezetés szerint az orosz hadsereg több mint háromszáz civilt gyilkolt meg. Moszkva szerint megrendezett provokációról van szó.

Mint a bizottsági elnök szombaton a vonaton mondta: saját szemével látta a bucsai pusztítást.

"Ösztöneim azt súgják, hogy ha ez nem háborús bűncselekmény, akkor mi minősül annak, de végzettségem szerint orvos vagyok, nem jogász, ezt jogászoknak kell alaposan megvizsgálniuk. Denisz Smihal ukrán kormányfő fényképeket mutatott nekem: járókelőket gyilkoltak meg. Saját szemünkkel láthattuk, hogy civileket vettek célba a város lerombolásával. Márpedig lakóépületek nem lehetnek katonai célpontok"

- jelentette ki Von der Leyen Bucsára utalva.

Olaf Scholz német kancellár szombaton beszédet mondott egy tartományi választás előtti kampánygyűlésen Schleswig-Holsteinban, és kijelentette: "Civilek meggyilkolása fölött nem hunyhatunk szemet, ez háborús bűncselekmény, amelyet nem fogadhatunk el, a tetteseknek felelniük kell érte". Hozzátette, hogy Németország folytatja a védelmi jellegű fegyverek szállítását Ukrajnának, amivel azt üzeni, hogy elkötelezett az európai országok szuverenitásának védelme mellett.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött a 30 éves amerikai jelzáloghitelekről
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 15:03
Az Egyesült Államokban három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a július 4-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Nincs mese, árat emelhetnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:48
Az olajár miatt történik minden.
Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG