2p

Az elnök személyesen is tárgyalna.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette szerdán, hogy utasította a kormányt, kezdjen haladéktalanul párbeszédet a lengyel kabinettel a két ország határán a lengyel gazdák tüntetései nyomán kialakult helyzet rendezéséről.

Zelenszkij a közösségi oldalakon lengyel felirattal közzétett beszédében kifejezte készségét, hogy az ukrán kormánnyal együtt személyesen is részt vegyen a határ menti találkozón. Az államfő - szavai szerint - arra utasította az ukrán kormányt, hogy legkésőbb február 24-ig hozzák tető alá a találkozót lengyel partnereikkel.

Zelenszkij a lengyel határra is odamenne tárgyalni. Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO
Zelenszkij a lengyel határra is odamenne tárgyalni. Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO

Arra kérte Donald Tusk lengyel miniszterelnököt, hogy jöjjön el a határhoz, Andrzej Duda államfőt pedig arra, hogy támogassa ezt a párbeszédet. Ez nemzetbiztonsági kérdés. Nem szabad ezt halogatnunk. Az elkövetkező napok adnak nekünk esélyt erre - hangsúlyozta.

Zelenszkij üzenetében az Európai Bizottságot arra kérte, hogy nyújtson segítséget az egység megőrzéséhez Európában. Ez az Európai Unió alapvető érdeke. Ukrajna ezért az Európai Bizottsághoz fordul azzal a kéréssel, hogy a testület képviselője is vegyen részt ezen a találkozón - mondta az elnök. Zelenszkij a beszéde végén lengyelül azt mondta: elég Moszkva befolyásából a területeinken. Elég a félreértésekből. Nem szabad megalázni egymást, nem szabad megalázni sem az ukrán, sem a lengyel gazdákat. Összefogásra és megoldásra van szükség közöttünk, Ukrajna és Lengyelország között egész Európa érdekében.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG