1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az MSZP szóvivője cáfolta, hogy pártja fizetett volna Zuschlag Jánosnak képviselői mandátumáról való lemondásáért és azért, hogy ne tegyen beismerő vallomást.
Az MSZP szóvivője cáfolta, hogy pártja fizetett volna Zuschlag Jánosnak képviselői mandátumáról való lemondásáért és azért, hogy ne tegyen beismerő vallomást. Erről Nyakó István nyilatkozott pénteken

Sem eddig, sem ezután nem volt és nem lesz olyan kifizetés, amelyet Lados István említett - fogalmazott a szóvivő.
Hangsúlyozta: az MSZP, mint minden olyan párt, amely támogatást kap a magyar költségvetésből, évente elszámol az
Számvevőszéknek, és az elszámolást közzéteszik a Magyar Közlönyben.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e, Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter trágár szavakkal érdeklődött Zuschlag Jánostól a pályázatairól, az akkori megbeszélésen részt vevő Nyakó István elmondta: arra nem emlékszik, hogy Lados István ott lett volna az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportjának az ágazati miniszterrel folytatott megbeszélésen. Arra viszont határozottan emlékszem - folytatta a képviselő - , hogy olyan kérdések, amelyek miatt most Lados Istvánnak gyanúsítottként a bíróság előtt kell felelnie, soha nem hangzottak el.

Nyakó István természetesnek nevezte, hogy a frakció szakpolitikusai egyeztetnek az ágazati miniszterrel. Ezt nemcsak az ifjúságpolitikusok, hanem az önkormányzati, oktatási vagy a honvédelmi szakpolitikusok is megteszik - jegyezte meg.
 
A Magyar Nemzet pénteken azt írta Lados István vallomása alapján, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, akkori ifjúsági és sportminiszter 2004 januárjában a Buena Vista étteremben látta vendégül az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportját, így Zuschlag Jánost is.

A vacsora végeztével Arató Gergely, a munkacsoport akkori vezetője, jelenleg oktatási államtitkár félrevonult a miniszterrel, hogy az előzetesen Zuschlaggal megbeszéltek szerint a pályázatokról beszéljen vele. Gyurcsány Ferenc ezen beszélgetés közben kiabált át, trágár szavakkal az éttermen, mire Zuschlag azonnal odasietett hozzájuk.

A Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján Lados István másodrendű vádlott korábbi vallomását olvasták fel, amelyben elmondta, hogy fültanúja volt és felvett egy telefonbeszélgetést, amelyben Zuschlag azt mondta, hogy több tízmillió forintot kapott az MSZP-től országgyűlési képviselői mandátumáról történő lemondásáért.

Lados később megkérdezte Zuschlagot, miért nem tesz részletes beismerő vallomást, amire ő azt válaszolta, hogy a párttal tárgyalásokat folytatott, amelynek az volt a lényege, hogy "a büntetési tételek leszorítása érdekében a párt fizesse vissza a Zuschlag-szervezetek által elcsalt pénzeket" és ezen túlmenően fizessen a párt az újrakezdéshez is meghatározott összeget.

Zuschlag János 180 millió forintot kért a párttól, melyből 150 millió forintot azért, hogy az egyesületek által elnyert összegeket visszafizesse, valamint saját költségeinek megtérítésére 30 millió forintot. A vádirat szerint az eljárás során Zuschlag János közel 50 millió forintot megtérített az okozott kárból.

Zuschlagék az MSZP kampányát is pénzelték  
Az államtitkár mindent tudott, amit Zuschlag?  
Tanulmány a közberszerzéseket átszövő korrupcióról  
Zuschlag letartóztatása után még "takarított"

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG