4p

Az MBH Bank elemzője szerint már túl lehet a mélyponton a hazai kiskereskedelmi szektor, az év második felétől élénkülésre számít.

12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Májusban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 12,7 százalékkal, míg naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene, míg az árbevétel az magas infláció miatt 5,4 százalékkal 1514 milliárd forintra emelkedett. Az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Az első öt hónapban 10,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 7,3 százalékkal mérséklődött a forgalom, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,9 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben pedig 25,9 százalékkal csökkent az értékesítési volumen naptárhatástól megtisztított volumene.

A kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesését az szja visszatérítés, és a hathavi fegyverpénz tavalyi kifizetései miatt okozott magas bázis mellett a kiemelkedően magas – bár csökkenő – infláció és a háztartási energiaárak az átlagos fogyasztást meghaladó háztarások számára jelentős emelkedése okozzák - írja kommentárjában Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője. Az élelmiszer üzletek forgalmában továbbra is erőteljes a visszaesés, az előbbiek mellett a tudatosabb vásárlások, az élelmiszerpazarlás elkerülése miatt. A tudatosabb és óvatosabb vásárlásokat tükrözi, hogy az árbevétel növekedése elmarad a bérdinamikától, valamint a volumen csökkenése a reálbérek csökkenésétől, ami arra utal, hogy a háztartások a megtakarításaikat növelik.

A kiskereskedelmi forgalom látványos visszaesését egyszeri bázishatások is okozták. Tavaly márciusban a háztartásoknak nyújtott transzferek elsősorban a nem élelmiszer üzletekben okoztak élénkülést, míg az üzemanyagtöltő állomások forgalmának megugrásához a külföldiek és a saját telephellyel rendelkező fuvarozók a kedvezményes üzemanyagárakhoz való átmeneti hozzáférése is hozzájárult, ami a következő hónapokban már kiesett a forgalomból.

Kilátások

A következő hónapokban az egyre alacsonyabb bázis miatt már mérséklődhet a kiskereskedelmi fogalom visszaesésének mértéke, így a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor. A továbbra is kiugróan magas infláció, egyes háztartások esetén a tavaly meredeken megugró rezsiköltségek, a kedvezményes üzemanyagárak kivezetése, az előbbiek miatt a tavalyi év utolsó hónapjaitól csökkenő reálbérek, a magas kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt a következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom még visszaesést mutathat, de várhatóan csökkenő mértékben.

Folytatódhat a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása, mivel a külföldi vendégek száma továbbra is fokozatosan élénkül. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése további lendületet adhat, különösen, hogy a szigorú kínai járványkorlátozások feloldását követően élénkülhet az eddig hiányzó távol-keleti turizmus is. Az üzletek igen komoly kihívásokkal szembesültek a többszörösére ugró energiaköltségek, az egyes termékekre bevezetett árkorlátozások, valamint a nagyobb láncokat érintő kiskereskedelmi különadó miatt is, miközben a kereslet is gyengül - írja Suppan Gergely.

Az energia-, és szállítási költségek csökkenése, valamint egyes beszállítók a nyersanyagárak zuhanása miatti árcsökkentése azonban fokozatos javulást eredményezhet - véli a szakértő. Bázishatások és az átmenetileg várhatóan csökkenő reálbérek hatására az idei év elején nagyobb mértékű, de az egész évet tekintve mérsékeltebb, 6 százalék körüli visszaesés várható a kiskereskedelmi forgalomban, míg jövőre hasonló mértékű növekedésre lehet számítani.

Az év második felétől a várhatóan visszaeső infláció és ennek következtében az újra emelkedő reálbérek hozhatnak élénkülést, a közelmúltban bejelentett, az élelmiszerekre egyre szélesebb körére vonatkozó árcsökkentések, valamint a kiskereskedelmi akciók is hozzájárulhatnak a forgalom fokozatos javulásához - véli az MBH Bank szakértője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG