2p

Az oroszok szerint ukrán kiképzőtisztekre lőttek. Közben brit-francia küldöttség érkezett Kijevbe a biztonságról tárgyalni.

Összesen tizennyolc halálos áldozata van az orosz erők Krivij Rih elleni rakétatámadásának – jelentette be szombaton Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye közigazgatási vezetője, hozzátéve, hogy a halottak között kilenc gyerek is van.

Telegramon közzétett üzenetében Liszak hozzátette, hogy a pénteki orosz támadásban – amely az utóbbi hetek egyik legsúlyosabb művelete volt Ukrajna ellen, 61-en sebesültek meg, beleértve 12 gyereket is.

Ihor Klimenko belügyminiszter tájékoztatása szerint a támadás nyomán keletkezett tüzeket eloltották, öt épület megrongálódott.

Az orosz védelmi minisztérium a műveletről azt közölte, hogy „ukrán tisztek és külföldi kiképzők Krivij Rih-i tanácskozásának helyszínét érte rakétacsapás”. Az ukrán katonai parancsnokság ezt hamis hírnek nevezte.

Szombaton az ukrán légierő közlése szerint Oroszország az éjszaka 51 drónt lőtt ki Ukrajna felé, ezek nagy részét megsemmisítették.

Mindeközben francia és a brit vezérkari szintű küldöttség érkezett Kijevbe, élükön Thierry Burkhard francia tábornokkal és Tony Radakin admirálissal. A látogatást követően az X-en közzétett üzenetében Burkhard leszögezte: együttműködnek abban, hogy tartós és szilárd békét kössenek, amely, mint kiemelte,

„alapvető fontosságú az európai kontinens biztonsága tekintetében”.

A küldöttség megbeszéléseket folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, illetve Rusztem Umerov védelmi miniszterrel is. A felek egyeztettek az ukrán hadsereg céljairól és igényeiről – tájékoztatott a francia fegyveres erők vezérkara.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kellemetlen hír jött az üzemanyagokról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:28
Emelkedik a nagykereskedelmi ár.
Nemzetközi A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:07
Érkeznek haza a koporsók az iráni háborúból.
Nemzetközi Kőkemény üzenetet küldött Netanjahunak New York polgármestere
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:20
Letartóztatni ugyan nem tudja, de nem látja szívesen.
Nemzetközi Putyin szóvivője nem optimista: nem lesz gyors béke?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:50
Dmitrij Peszkov a külügyminiszteri találkozó után értékelt.
Nemzetközi Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:40
Az európai uniós tagállamok képviselői csütörtökön megegyeztek a 21. szankciócsomagról Oroszország ellen.
Nemzetközi Bekeményít Németország, még több afgán bevándorlót toloncolhatnak ki
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:10
Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki – közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
Nemzetközi A háború lezárásáról is tárgyalt az amerikai és az orosz külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:57
Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában – közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Nemzetközi Nagy bejelentés az Egyesült Államoktól, újabb ország indíthat polgári célú atomprogramot
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:45
Átfogó atomenergetikai együttműködésről állapodott meg Egyesült Államok és Szaúd-Arábiába. E szerint az Egyesült Államok segíteni fogja Szaúd-Arábiát az atomenergia-termelés elindításában – közölte az amerikai energiaügyi minisztérium szerdán.
Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG