2p

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán kijelentette, hogy közvetítőkön keresztül folytatja a tárgyalásokat Izraellel, amíg meg nem köttetik a tűzszüneti megállapodás.

A szervezet állítása szerint kellő "rugalmasságot" tanúsít az egyezség megkötéséért, amelyhez "véget kell vetni az agressziónak" a Gázai övezetben, és Hamász azzal vádolta meg Izraelt, hogy akadályokat gördít a megállapodás útjába. Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom képviselői Kairóban tárgyalnak a Hamásszal a lehetséges tűzszünetről. Izrael közvetlenül nem vesz részt a megbeszéléseken.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a többi között követeli, hogy az iszlamista szervezet hozza nyilvánosságra a Gázai övezetben fogvatartott és még életben lévő túszok nevét. A Hamász azt állítja, hogy az izraeli támadások miatt jelenleg nem tudja megmondani, hogy ki van még életben azok közül, akiket elhurcoltak.

A Hamász és más militáns csoportok tavaly október 7-én meglepetésszerű támadást hajtottak végre Izrael ellen, körülbelül 1200 embert megöltek és mintegy háromezret megsebesítettek, továbbá legalább 240 embert elraboltak, akik közül többeket novemberben szabadon engedtek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A szuperszámítógép a gall kakassal van – Foci-vb
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 14:56
Még jobban kilőttek az eddigi favorit esélyei. Spanyolország a kanyarban sincs.
Nemzetközi Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 12:17
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól történtek a fájdalmas események.
Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG