1p

A tengeren át Dél-Koreába szökött az észak-koreai férfi. 

A két Korea közötti szigorúan ellenőrzött "semleges vizeken" átkelve csütörtökön Dél-Koreába szökött egy észak-koreai állampolgár - jelentette katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.

A jelentés szerint eredetileg két észak-koreai próbált meg átjutni délre a határ nyugati parti szakaszánál, de csak az egyiküknek sikerült apálykor gyalog átkelnie a Sárga-tengerbe ömlő Han folyó torkolatvidékén fekvő Gjodong-szigetre.

Csodát vitt véghez
Csodát vitt véghez
Fotó: Depositphotos

A hadsereg végig nyomon követte az illető érkezését, és segített a férfinak biztonságban megérkezni Dél-Koreába - közölte Sin Von Szik dél-koreai védelmi miniszter, ám a folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyben.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint a csütörtök hajnali határátlépés idején nem észleltek jelentős mozgásokat az észak-koreai hadsereg részéről - írja az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG