3p

A Donald Tusk lengyel kormányfő által a hét végén ismertetett migrációs stratégia nem képviseli az egész kormánykoalíció álláspontját, a menedékjog "szent", csak szélsőséges helyzetben lehetne azt felfüggeszteni – nyilatkozott hétfőn Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnöke.

Holownia a lengyel kormánykoalíció egyik kisebb pártja, a Lengyelország 2050 élén áll. A házelnök ahhoz az éles belpolitikai vitához szólt hozzá a Facebook-oldalán, amelyet Tusk szombati, új migrációs stratégiáról szóló bejelentése váltott ki.

A terv egyik fő eleme a menedékjog ideiglenes regionális felfüggesztése.

"A kormányfő a Polgári Koalíció (KO – a kormánykoalíció vezető pártja) elnökeként, a KO gyűlésén beszélt" – emlékeztetett Holownia. Hozzátette: a Tusk által "érintett témák" nem képezik a koalíciós megállapodások részét, csak a KO álláspontját és programját képviselik.

A házelnök aláhúzta: a Lengyelország 2050 támogatja a lengyel határ biztosításának koncepcióját, egyetért azzal, hogy megengedhetetlenek az illegális határátlépések , mivel "alapvető fenyegetést jelentenek" Lengyelországra és az Európai Unióra (EU) nézve "az Oroszország által meghirdetett hibrid háború körülményei között".

Betámadták Tuskot
Betámadták Tuskot
Fotó: EPA/PAWEL SUPERNAK

A kormánynak "mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az EU végre felelősséget vállaljon külső határaiért" – írta Holownia.

Egyúttal hangsúlyozta: a menedékjog "szent a nemzetközi jog fényében", és része a Lengyelország által ratifikált megállapodásoknak. Annak felfüggesztésére kizárólag a helyzet szélsőséges kiéleződése, például határáttörés esetén kerülhetne sor, mégpedig csakis a lengyel alkotmányban leírt rendkívüli vagy háborús állapot esetén, a szejm ellenőrzése mellett – tette hozzá.

Tusk bejelentett migrációs stratégiáját szombaton Adrian Zandberg képviselő, a kormánykoalíción kívüli Baloldal Együtt (Lewica Razem) társelnöke, vasárnap pedig Anna Maria Zukowska, a kormánykoalíciót képező Baloldal frakcióvezetője bírálta.

Krzysztof Bosak, a szejm egyik alelnöke, az ellenzéki Konföderáció politikusa vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban úgy ítélte meg: Tusk „a dilettáns információival szándékosan félrevezeti a közvéleményt”.

„Nincs olyan jogi eljárás, mint a menedékjog felfüggesztése (…), ami létezik, az csak a menedékjog iránti kérelem benyújtásának joga, amelyet a lengyel állam pozitívan vagy negatívan bírál el” – magyarázta Bosak. Felidézte: a KO támogatta az EU migrációs és menedékjogi csomagját.

Marcin Warchol, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője, volt igazságügyi miniszter szombaton az X-en megírta: Tusk a migrációs paktum kétségbe vonásával áltatta a híveit, valójában viszont már integrációs központokat épít a külföldiek számára.

A bejegyzésben Warchol az Európai Bizottság hivatalos közleményét továbbította arról, hogy az illetékes lengyel minisztérium kezdeményezésére, az EU támogatásával Lengyelországban 49 integrációs központ épül, ahol a külföldiek - menedékjogi kérelmük elbírálásáig - támogatásban részesülnek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG