2p

A halálbüntetést alkalmazó országok továbbra is elszigetelt kisebbséget alkotnak.

Az Amnesty International szerint tavaly 17 országban 2707 embert végeztek ki, ami 1981 óta a legmagasabb szám – derül ki a nemzetközi jogvédő szervezet halálbüntetésről szóló legfrissebb éves jelentéséből, amelyet kedden hozott nyilvánosságra. A dokumentum szerint „a halálbüntetés alkalmazásának ez a riasztó növekedése néhány, a félelemre épülő kormányzatnak tudható be”.

Az emelkedésben döntő szerepe van Iránnak, ahol tavaly 2159 embert végeztek ki, ez több mint a kétszerese a 2024. évinek. A szervezet adatai szerint 356 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában, akiket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekért ítéltek halálra. Kuvaitban a kivégzések száma majdnem megháromszorozódott, 6-ról 17-re emelkedett, míg Egyiptomban 13-ról 23-ra, Szingapúrban 9-ről 17-re, az Egyesült Államokban pedig 25-ről 47-re nőtt.

Összességében a kivégzések száma 78 százalékkal emelkedett, miután 2024-ben legalább 1518 kivégzést jegyeztek fel. A múlt évről szóló összesítés nem tartalmazza azt a több ezer kivégzést, amelyet az Amnesty International szerint Kínában hajtottak végre, és amellyel Peking lehet világvezető ezen a téren. Az Amnesty International jelentése szerint Egyesült Államok volt az egyetlen amerikai ország, ahol kivégzések voltak, és ezek közel felét Floridában hajtották végre.

A világon az összes ismert kivégzés közel felére, 46 százalékára, 1257-re kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt került sor tavaly. Miközben a kivégzések száma megugrott, a halálbüntetést alkalmazó országok továbbra is elszigetelt kisebbséget alkotnak. Kína, Egyiptom, Irán, Irak, Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Szomália, az Egyesült Államok, Vietnám és Jemen ugyanaz a 10 ország, amelyekről tudott, hogy az elmúlt öt évben rendre minden évben végrehajtottak kivégzéseket.

Tavaly négy ország (Japán, Dél-Szudán, Tajvan és az Egyesült Arab Emírségek) újraindította a kivégzéseket. Európában és Közép-Ázsiában nem jegyeztek fel kivégzéseket vagy halálos ítéleteket. A szubszaharai Afrikában a kivégzések Szomáliára és Dél-Szudánra korlátozódtak. Afganisztán volt az egyetlen dél-ázsiai ország, és Szingapúr illetve Vietnám Délkelet-Ázsiában ahol kivégzés volt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nem csak a foci-vb miatt izgatottak a mexikóiak
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:44
Több tonna kokaint foglaltak le a közép-amerikai ország hatóságai a Csendes-óceánon.
Nemzetközi Szomorúak a szlovákok
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 14:59
Érvénytelen lett a népszavazás az alacsony részvétel miatt, így egyebek mellett továbbra is jár a korábbi kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak az élethosszig tartó juttatás.
Nemzetközi Sorra látnak napvilágot a vérfagyasztó háborús részletek
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 14:21
Izrael katonákat és Vaskupola-rendszert küldött az Egyesült Arab Emírségekbe a háború idején.
Nemzetközi Véres dráma New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 13:06
Több embert meglőttek az amerikai metropoliszban.
Nemzetközi Újabb lesújtó hír érkezett Venezuelából
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 12:37
Tovább emelkedett a kettős földrengés halálos áldozatainak száma.
Nemzetközi Putyin közel másfél órán át magyarázott telefonon Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 10:51
Az orosz elnök az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából hívta fel kollégáját.
Nemzetközi Szörnyű tragédiára derült fény
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 09:59
A nyugat-afrikai Togóban többen meghaltak a június végén keletkezett árvizekben.
Nemzetközi Trump is ivószünetre kényszerült
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 09:38
Vihar miatt evakuálták Washingtonban az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából tartott tömegrendezvény teljes közönségét.
Nemzetközi Hőkupola ide vagy oda, a globális klímavédőknek annyira nem sürgős
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 06:01
Nem az Európát és Magyarországot is sújtó, rekordhőmérséklettel lecsapó hőkupola állt az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) júniusi, németországi klímatárgyalásának középpontjában. Az egyeztetés fő célja az volt, hogy a novemberi, törökországi klímacsúcson áttörést lehessen majd elérni a globális klímavédelemben. Egyelőre nem túl biztatóak a jelek: az Európai Unió ismét szembetalálta magát az olajországokkal és Indiával, miközben Kína a két tábor között egyensúlyoz.
Nemzetközi Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
Elek Lenke | 2026. július 4. 16:54
A világ konyhaművészeti nagyhatalma kétségkívül ma is Franciaország. Évszázadok óta így van ez, szinte az összes királyi és államelnöki rezidencián és luxus szállodában franciák voltak évszázadokig a séfek, nem beszélve a ma is fénylő Michelin-csillagok rangjáról. Ám a konyhaművészetbe időnként beleszól a politika és árnyalja trendjeit a társadalmi változások sokszínűsége is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG