4p

Elhagyta Magyarországot Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter, akit hazájában számos bűncselekménnyel gyanúsítanak. A lengyel politikust, akit az előző magyar kormány politikai menedékjogban részesített, egy amerikai repülőtéren fényképezték le vasárnap – jelentette a lengyel sajtó és annak nyomán a PAP lengyel hírügynökség.

A Republika lengyel televízió vasárnap reggel jelentette, hogy Ziobro már az Egyesült Államokban tartózkodik, és este interjút fog adni a csatornának. Néhány órával később a TVN televízió közzétett egy fényképet, amelyen Ziobro látható a Newark Liberty nemzetközi repülőtéren, New Jersey államban.

A wPolityce hírportál szerint szombaton hagyta el Magyarországot érvényes amerikai vízummal.

A wPolityce úgy értesült, hogy a Magyarországon szintén menedékjogban részesített Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyiminiszter-helyettes ugyancsak az Egyesült Államokba utazott. Nem sokkal később azonban a Gazeta Wyborcza című napilap arról adott hírt, hogy míg Ziobro a feleségével együtt beléphetett az Egyesült Államokba, Romanowski – aki ellen európai elfogatóparancs is érvényben van – nem.

Maciej Wewiór lengyel külügyi szóvivő a Fakt című lapnak azt mondta: hivatalosan nincs tudomásuk arról, hogy Ziobro valóban az Egyesült Államokba utazott volna be. A szóvivő felidézte, hogy Ziobro lengyel útlevelét bevonták, így „nem tudni, milyen dokumentumokkal utazhatott, ha ez a hír egyáltalán igaz”.

A volt lengyel igazságügyi miniszternek még az Orbán-kormány adott menedékjogot
A volt lengyel igazságügyi miniszternek még az Orbán-kormány adott menedékjogot
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A TVP World híroldal szerint Waldemar Zurek igazságügy-miniszter később megerősítette, hogy Ziobro „felbukkant egy amerikai repülőtéren”, de szerinte ez nem jelenti azt, hogy el akar szökni a lengyel igazságszolgáltatás elől és az Egyesült Államokban akar elrejtőzni.

Hozzátette, hogy Varsó kérni fogja a kiadatását, ha az Egyesült Államokban marad, és már hétfőn megindítják az eljárást, ha valóban az Egyesült Államokban van.

Ziobro és Romanowski a Lengyelországot 2015 és 2023 között irányító Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány tagja volt. Miután a Fidesszel szövetséges PiS elvesztette a hatalmat 2023 decemberében, Donald Tusk új lengyel kormányfő vizsgálatokat indított az előző kormányzathoz köthető korrupciós ügyekben. Zbigniew Ziobrót egy sor bűncselekménnyel gyanúsítják, köztük bűnszervezet irányításával és a Pegasus kémprogram törvénytelen megvásárlásával.

A varsói kerületi bíróság februárban elrendelte a volt igazságügyi miniszter előzetes letartóztatását, majd másnap lengyelországi körözés indult ellene. Ha bűnösnek találják, akár 25 éves börtönbüntetést is kaphat.

Ziobro tagadja az ellene felhozott vádakat, és azt állítja, Tusk „politikai bosszúhadjáratának” áldozata.

Tavaly októberben ugyan a parlament megszavazta mentelmi jogának felfüggesztését, addigra a volt miniszter már Magyarországra távozott, ahol személyesen találkozott Orbán Viktorral, majd politikai menedékjogot kapott decemberben.

Krzysztof Gawkowski miniszterelnök-helyettes, digitális ügyekért felelős miniszter hazatérésre szólította fel az X-en a volt minisztert, az ő egykori szavait idézve, miszerint „az ártatlanoknak nincs mitől félniük”.

A kormányzó Polgári Koalíció (KO) párt parlamenti képviselője, Krzysztof Brejza gyávának nevezte Ziobrót és Romanowskit, akik abban a pillanatban menekültek el Magyarországról, amikor az megszűnt biztonságos búvóhely lenni. „A felelősségre vonástól félve rejtőzködnek, mint a patkányok a világ különböző részeiben” – írta ugyancsak az X-en.

A KO szóvivője, Dorota Loboda emlékeztetett Ziobro jogi kötelezettségeire: „kötelessége Lengyelországban tartózkodni, mert a parlament tagja. Senki sem jogosította fel arra, hogy távol maradjon a bizottsági munkától vagy a szavazásoktól”.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG