A Jonas Gahr Störe miniszterelnök szociáldemokrata Munkáspártjával alkotott kormánykoalícióból csütörtökön kilépett a Centrum Párt. Ezt Trygve Slagsvold Vedum pártvezető és eddigi pénzügyminiszter, valamint a Centrum Párt frakcióvezetője, Marit Arnstad jelentette be Oslóban.

A koalíció felbomlása azonban nem jelenti Störe miniszterelnökségének végét, mert a szociáldemokraták egyedül is tovább kormányozhatnak a következő választásokig, a megüresedő nyolc miniszteri posztot viszont be kell tölteniük. Arnstad azt mondta, a kormánykoalíció felbomlása ellenére azt szeretnék, ha Störe maradna a kormányfő.

A miniszterelnök nem sokkal később kiadott nyilatkozatában közölte, hogy egyedül terveznek tovább kormányozni, a jövő héten pedig be fogja mutatni kabinetje új tagjait. Mindezekről tájékoztatta V. Harald királyt. Hangsúlyozta, hogy további jó együttműködést remél a Centrum Párttal, és hangsúlyozta, hogy a szakítás oka egy szakkérdés körül felmerült több nézeteltérés volt. „Politikai barátokként válunk el” – tette hozzá.

Störe eddigi koalíciós partnerével is kisebbségi kormányt vezetett 2021 óta, a szükséges parlamenti többséget más pártok külső támogatásával biztosította. A következő parlamenti választás szeptemberben lesz, a norvég alkotmány nem ismeri az előrehozott választás intézményét.

A kormánykoalíció felbomlásához az Európai Unió 2019-ben elfogadott, Tiszta energiát az európaiaknak című – nyolc rendeletből, illetve irányelvből álló – energiapiaci csomagjának norvégiai átültetése körüli viták vezettek. Norvégia ugyan nem tagja az EU-nak, de része az Európai Gazdasági Térségnek (EGT), amelynek az EU is, és az egyik legfontosabb gázbeszállítója az egész blokknak. Brüsszel arra kérte Oslót, hogy a szóban forgó csomagot EGT-tagként és uniós partnerként szintén hajtsa végre.

A Centrum Párt vehemensen tiltakozott az uniós joganyag teljes átültetése ellen, Störe viszont legalább három, kevésbé vitatott irányelvet hajlandó volt átültetni. A Centrum Párt azzal indokolta álláspontját, hogy az uniós csomag végrehajtása korlátozná Norvégia ellenőrzését saját energetikai szektora felett, valamint hogy a szorosabb összefonódás az uniós energetikai piaccal magasabb energiaárakat vonna maga után.