1p

Szlovákia számos járásában rendkívüli helyzetet hirdetnek, valamint bővítik a barnamedvék kilövésére adható potenciális engedélykeretet – erről hozott döntést a szlovák kormány szerdai pozsonyi ülésén. A kabinet honlapján is nyilvánosságra hozott határozat jóváhagyására néhány nappal egy emberéletet követelő medvetámadás után került sor.

A környezetvédelmi minisztérium által előterjesztett javaslatot a lakosság egészsége és élete lehető legteljesebb védelmének szükségességével indokolták a dokumentumban.

A döntés szerdán délután két órától rendkívüli helyzetet léptet érvénybe az ország nagyobb részében – több mint ötven járásban –, azokon a területeken, amelyek érintettek a barnamedve-populáció előfordulásában.

Egyidejűleg rendkívüli intézkedésként 350 példányra bővítették azt a keretet is, ahány barnamedve kilövésére a szaktárca potenciálisan engedélyt adhat.

De mit szólnak ehhez az állatvédők?!
De mit szólnak ehhez az állatvédők?!
Fotó: Depositphotos

Az intézkedést nem sokkal azt követően hagyta jóvá a pozsonyi kormány, hogy vasárnap a gyetvai (Detva) járásban lévő Erdőköz (Pod Poľanou) település közelében egy feltételezhetően medvetámadásban életét vesztett férfi holttestét találták meg. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Viktor: Kiutasítjuk a kényszersorozásban részt vevő ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 17:14
A kényszersorozáson részt vett ukrán személyeket érinti. 
Nemzetközi Háborúpártisággal gyanúsítják a téli olimpián induló orosz sportolókat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:51
A BBC Sport által megszerzett bizonyítékok szerint több orosz sportoló, akik semlegesként indulhatnak a téli olimpián, kapcsolatban állnak az ukrajnai háborút támogató tevékenységgel.
Nemzetközi Maja T. nyolc év fegyházat kapott
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:21
Nagy nemzetközi sajtóérdeklődés közepette. 
Nemzetközi Rettentő sok embert öltek meg fegyveresek egy nyugat-nigériai támadásban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:41
A kormány terrorszervezeteket hibáztat a Woro faluban történt támadásért, amely az ország egyik legvéresebb esete volt az elmúlt hónapokban.
Nemzetközi Orosz után amerikai függőség? A német kancellár inkább az Arab-öbölben keres alternatívát
Bózsó Péter | 2026. február 4. 15:20
Friedrich Merz háromnapos útja az Arab-öböl menti államokban Berlin „középhatalmak” felé fordulását jelzi, miközben elhidegül Washingtontól, és küzd Pekinggel.
Nemzetközi Magyar Péter is kitűzte évértékelője időpontját
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:16
A Tisza Párt elnöke Facebook-oldalán jelentette be. 
Nemzetközi Elképesztő: Epstein kezelhette Putyin vagyonának egy részét?
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:55
A lengyelek veszik górcső alá. 
Nemzetközi Újra bombázta Izrael Gázát
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 10:43
A felek egymásra mutogatnak.
Nemzetközi Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 10:11
Laoszból jelentkezett be a külgazdasági és külügyminiszter.
Nemzetközi Korrupciós ügyet tártak fel, letartóztatták az újságírókat Kínában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:03
Egy párttitkár ügyeiről írtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG