Az Európai Unió intézményei előtt álló elsődleges feladatokról, a nemzetközi válsághelyzetekről, a versenyképességről és a migrációról egyeztetett Giorgia Meloni olasz miniszterelnök António Costával, az Európai Tanács következő elnökével, aki az európai fővárosokat érintő körútját Rómában kezdte hétfőn. A római kormánypalota közleménye szerint a találkozón szó volt az Európai Tanács szerepének és működésének erősítéséről is.
Fotó: Depositphotos
A portugál politikust június 28-án választották meg az Európai Tanács következő elnökévé, és az év végén lép hivatalba. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke nemmel szavazott. António Costa a Melonival tartott találkozót követően hangoztatta, hogy Olaszország az unió alapító tagja, ezért fontosnak tartja, hogy az olasz miniszterelnök milyen feladatokat sorolt fel elsődlegesként.
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




