5p

A világ leggazdagabb embere tíz év alatt kevésbé tudta megtöbbszörözni a vagyonát, mint a magyar topmilliárdos. 

Elon Musk 342 milliárd dolláros vagyona önmagában nagyobb, mint számos kontinens országonkénti leggazdagabb embereinek együttes vagyona – derül ki a Blochamps Capital 2025 első negyedéves nemzetközi milliárdos térképéből. Hiába küzd mostanában kihívásokkal az amerikai üzletember (a Tesla-eladások visszaesése, nyílt viták a részvényesekkel, valamint az amerikai elnökkel, Donald Trumppal), Musk továbbra is toronymagasan vezeti a globális vagyonlistát.

Musk kontra kontinensek: döbbenetes különbségek

A friss elemzés látványos összevetésben mutatja meg, milyen elképesztő előnnyel vezet Elon Musk a világ leggazdagabbjai előtt. Néhány példa az adatokból:

  • Az európai országok a Blochamps által kiemelt országonkénti leggazdagabbjai összesen mintegy 670 milliárd dollárnyi vagyont birtokolnak – Musk egymaga ennek több mint 50 százalékát tudhatja magáénak.
  • Az ázsiai országok csúcsmilliárdosainak együttes vagyonértéke körülbelül 450 milliárd dollár, amelynek közel 75 százalékát tenné ki Musk saját vagyona.
  • Afrika és Óceánia tíz, országonkénti leggazdagabbjának együttes vagyona is mindössze  mintegy 93 milliárd dollár – Elon Musk vagyona ennek közel négyszerese.
  • Dél- és Közép-Amerika országainak nemzeti leggazdagabbjai együttvéve nagyjából 111 milliárd dollárt birtokolnak; ha ehhez hozzávesszük még Mexikót és Kanadát is, az amerikai kontinens országvezető leggazdagabbjainak nagyjából 257 milliárd dolláros vagyonánál Elon Musk harmadával több pénz felett diszponál.

Elon Musk elképesztő mértékben emelkedik ki a nemzetközi mezőnyből – emelte ki Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Ilyen arányú különbségekre korábban nem nagyon volt példa: egyetlen ember akkora vagyon felett rendelkezik, ami kontinensnyi országcsoportok leggazdagabb elitjének összvagyonát múlja felül. Ez jól mutatja, mennyire koncentrálódik a tőke a technológiai innovátorok kezében napjainkban – tette hozzá Magyarország piacvezető privátbanki elemzőcégének vezetője.

Ázsia erősödése: kelet felé tolódó gazdasági súlypont

A kontinensek versenyében Ázsia egyre látványosabb felzárkózást mutat. Bár jelenleg az európai országok nemzeti leggazdagabbjainak összvagyona mintegy 30 százalékkal meghaladja az ázsiai országokét, a trend fordulni látszik. A világ gazdasági súlypontja fokozatosan Ázsiába helyeződik át – mutatott rá Karagich István, utalva arra, hogy Ázsia milliárdosai gyors ütemben zárkóznak fel európai társaikhoz. A világ leggazdagabb emberei között ma már meghatározó arányban szerepelnek ázsiai országok szülöttei. A világ hat legnagyobb vagyonnal bíró országvezető milliárdosa közül három ázsiai országban él – emlékeztetett Karagich István. Az ázsiai gazdaság lendülete tehát a szupergazdagok rangsorában is tükröződik, miközben Európa relatív súlya mérséklődik.

Mészáros Lőrinc vagyona sokkal jobban nőtt tíz év alatt
Mészáros Lőrinc vagyona sokkal jobban nőtt tíz év alatt
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fontos kiemelni, hogy ez az összevetés országonként csak a legvagyonosabb személyt tartalmazza. Vagyis az olyan nagyhatalmak esetében, mint az Egyesült Államok vagy Kína, a lista csupán az első helyezettet mutatja – holott e két országban messze a legtöbb milliárdos él a világon, és egy-egy kiemelkedő név mögött valóságos dollármilliárdos „mezőny” sorakozik. Az USA-ban Elon Musk mögött ott áll például Jeff Bezos, Larry Ellison vagy épp Warren Buffett, míg Kínában és Indiában is tucatjával találunk milliárdosokat a leggazdagabb személy mögött. Magyarán: a mostani rangsor a „nemzeti bajnokokat” veti össze, nem az országok teljes milliárdos listájának vagyonát – emlékeztet a Blochamps szakembere.

Magyarország: regionális lemaradás, világcsúcstartó felzárkózási ütem

A nemzetközi kitekintés után érdemes a hazai helyzetet is megnézni. Magyarország leggazdagabb embere továbbra is Mészáros Lőrinc, hozzávetőleg 3,6 milliárd dolláros (jelenlegi árfolyamon körülbelül 1300 milliárd forintos) becsült vagyonnal. Bár ez a hazai közvélemény számára döbbenetes összeg, európai összevetésben messze nem kiugró: a kontinens leggazdagabb országainak rangsorában Mészáros vagyona nem fér be az első húszba sem.

A közép-európai régióban, a V4-országokat nézve is csak a harmadik helyet foglalja el a felcsúti üzletember – megelőzi őt a cseh és a lengyel listaelső is. Mészáros Lőrinc vagyona alapján Európában még csak a középmezőnyhöz tartozik. Ugyanakkor, ami esetében figyelemre méltó, az a szinte példátlan ütemű vagyongyarapodás, amit az elmúlt években produkált – emlékeztet Karagich István arra, hogy a leggazdagabb magyar vagyona az elmúlt 10 évben 150-szeresére nőtt, de 5 éves összevetésben is megháromszorozódott.

A vagyonkoncentráció és a top-gazdagok vagyonának száguldása nem példa nélküli – emlékeztet a Blochamps szakembere. Az ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a magyar listavezető – bár 5 éves összevetésben alul maradt Muskkal szemben, akinek vagyona megtizenötszöröződött, ám – 10 év alatt komolyan rávert az amerikai topmenedzserre, akinek vagyona „csak” 38-szorosára nőtt – Musk vagyona 2015 környékén lépte át a 10 milliárd dolláros határt. A Forbes, az Oxfam és a Bloomberg adatai szerint a világ milliárdosainak összvagyona ugyanebben az időszakban „csak” 2,3-szorosára emelkedett, vagyis a globális bajnokok átlagos gazdagodása messze elmaradt az egyéni szupersztárok, így Musk vagy Mészáros vagyonrobbanásától.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG