2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az ilyen gyakorlat sérti a magánélethez való jogot, ami miatt a kormánynak módosítani kell az erre vonatkozó törvényt.

Potenciálisan több százezer, az államigazgatásban dolgozó magyar munkavállalót figyeltethetett eddig meg a kormány titkosszolgálati eszközökkel a munkahelyén, a szolgálati járműve belsejében és közterületen úgy, hogy a környezetükbe akár még „téglákat” is beépíthetett – foglalja össze a 444.

Mindezt jogszerűen, bármiféle bírósági kontroll nélkül, pusztán Pintér Sándor belügyminiszter vagy a Nemzeti Védelmi Szolgálat vezetőjének utasítására tehette meg a rendőrség úgy, hogy az egész folyamat felett az ügyészség gyakorolt kontrollt.

Pintér Sándor sok jogkörrel rendelkezik
Pintér Sándor sok jogkörrel rendelkezik
Fotó: MTI/MTVA/Soós Lajos

Az ügyben Szelényi Zoltán orvos és több, államigazgatásban dolgozó magánszemély akkor kezdett éveken át tartó jogi harcba, amikor. a jogszabály hatályát a kormány 2021-ben kiterjesztette az egészségügyi dolgozókra és az államnak dolgozó munkavállalók további jelentős csoportjaira.

Szelényi Zoltán orvos és mások kereseteinek helyt adva kimondták, hogy az úgynevezett „megbízhatósági vizsgálat” a jelen formájában sérti az emberi jogok európai egyezményének 8. cikkét, ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot takarja.

Az ügyben eljáró Litresits András ügyvéd szerint a magyar törvényt alapvetően azért kaszálta el az EJEB, mert „a megbízhatósági vizsgálat lefolytatása során gyakorlatilag semmiféle, annak alkalmazását és az érintett védő garancia nem érvényesül, nincs szükség gyanúra, bárkit mindenféle előzmény nélkül megfigyelhetnek és velük szemben megfigyelési eszközöket alkalmazhatnak.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
Nemzetközi Orbán Viktor is lépéseket jelentett be a csehországi támadás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:27
Erről döntöttek éjszaka.
Nemzetközi Izrael tovább támad, ezeket a célpontokat érték csapások
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:43
Iránt és Libanont is támadták.
Nemzetközi CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:18
Messziről érkezik.
Nemzetközi Trump lassan győzelmet hirdet Iránban?
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:29
Az elnök szerint hamarosan akár enyhíteni lehet az amerikai nyomást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG