2p

Már 78 millió amerikai adta le a voksát levélszavazat formájában.

Hivatalosan is elkezdődött a választás napja az Egyesült Államokban: kinyitottak az urnák Connecticut, New Jersey, New York, Virginia államokban, valamint Vermont, Kentucky, Indiana és Maine egyes részein – írja a Portfolio. Egyes államokban, például Indianában és Kentuckyban két időzóna van, így az állam egy részében egy órával később kezdődik csak a szavazás. Bár a személyes szavazás egyes területeken még csak most kezdődik, már 78 millió amerikai adta le a voksát levélszavazat formájában vagy előzetes voksokon keresztül.

Döntetlen született a Egyesült Államokban, a New Hampshire-i Dixville Notch-ban, ahol elsőként hirdettek eredményt a kedden kezdődő amerikai elnökválasztáson.

A holtversenyben egyaránt három szavazatot kapott a demokrata párti elnökjelölt, Kamala Harris és a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump – jelentették be helyi idő szerint nem sokkal éjfél után egy kézzel írott táblán. A szavazóhelyiségek éjfélkor nyíltak meg a kanadai határ mentén fekvő faluban. A választási részvétel 100 százalékos volt. Mivel a településen csak hat regisztrált szavazó él, a számlálás gyorsan zajlott. Az amerikai televízió élőben közvetítette a szavazást és a számlálást. Az apró Dixville Notch 1960 óta minden elnökválasztáskor az első település, ahol voksolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG