2p

Mark Carney kanadai miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon kedden határozottan elutasította az Egyesült Államok új vámpolitikáját, amellyel Donald Trump Grönland megszerzését próbálja előmozdítani.

Az amerikai elnök szombaton jelentette be, hogy vámokat vet ki azokra az európai szövetségesekre, amelyek ellenzik Grönland – a Dániához tartozó autonóm terület – amerikai átvételének tervét.

Mark Carney is felszólalt Trump újabb vámfenyegetései ellen
Mark Carney is felszólalt Trump újabb vámfenyegetései ellen
Fotó: X/Mark Carney

A Reuters beszámolója alapján Carney kiállt Dánia Grönland feletti szuverenitása mellett, és hangsúlyozta, hogy

Kanada célzott tárgyalásokat szorgalmaz az Arktisz térségében, a közös biztonsági és gazdasági érdekek mentén.

A kanadai kormányfő nehéz helyzetben lavírozik. Trump korábban Kanada bekebelezésével is fenyegetőzött, kedden pedig egy mesterséges intelligenciával készített térképet osztott meg, amelyen mind Kanada, mind Grönland az Egyesült Államok részeként szerepel.

Carney – név nélkül utalva az amerikai elnökre – úgy fogalmazott:

ha a nagyhatalmak még a szabályok és értékek látszatáról is lemondanak, és kizárólag saját hatalmi érdekeiket követik, akkor a pusztán tranzakciókra épülő megközelítés előnyeit egyre nehezebb lesz megismételni.

Az Angol Jegybank és a Kanadai Jegybank korábbi elnöke kiemelte, hogy Kanadának kulcsfontosságú a széles körű nemzetközi kapcsolatrendszer kiépítése. Ennek jegyében a múlt héten megállapodást kötött Kínával, amely ugyan világos korlátokat tartalmaz, de azokon belül jelentős lehetőségeket kínál az energia, a mezőgazdaság és a pénzügyi szolgáltatások területén.

A kanadai miniszterelnökhöz hasonló hangvételben nyilatkozott Emmanuel Macron francia elnök is Davosban. Erről szóló beszámolónkat itt olvashatják:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG