3p

Előrehozott választásokat sürget Romániában a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), arra hivatkozva, hogy pénteken lejár az ügyvivő kormány 45 napos megbízatása – az Agerpres hírügynökség.

A kormányoldal által szélsőségesnek tartott párt első alelnöke, Marius Lulea szerint a kormányalakítás késése veszélybe sodorja az ország gazdasági és társadalmi biztonságát.

„Fennáll a kockázata annak, hogy káosz alakul ki a közintézményekben, elakad a bérek és a nyugdíjak kifizetése, csökken az országgal szembeni bizalom, társadalmi feszültségek, spontán tüntetések törhetnek ki” - vélekedett Lulea pénteki közleményében.

A politikus szerint pénteken lejár az ügyvivő kormány 45 napra szóló megbízatása, azaz ettől a naptól „sem kormánya, sem miniszterelnöke nincs az országnak”.

„Miközben Románia egyre nagyobb bizonytalanságba süllyed, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) továbbra is zárt ajtók mögött tárgyal a tisztségekről. Az úgynevezett Európa-barát pártok egyikét sem érdekli a nemzeti stabilitás vagy a románok mindennapi élete” - értékelte az AUR alelnöke.

Voksolás Bukarestben egy korábbi választáson
Voksolás Bukarestben egy korábbi választáson
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Szerinte a jelenlegi helyzetből az előre hozott választások jelentik az egyetlen kiutat.

„Nem lehet többé a kulisszák mögül irányítani az országot. A románoknak döntésekre van szükségük, nem politikai cirkuszra. Aki most hallgat, cinkostárs lesz” - idézte a politikus közleményét az Agerpres román hírüngyökség.

Romániában három hete kezdődtek meg a kormányalakítási tárgyalások a PSD, PNL, USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségi frakció részvételével, de az elnöki hivatalban csütörtökön tartott formális egyeztetéseket követően Nicusor Dan államfő nem adta ki a kormányalakítási megbízást a koalíciós pártok által miniszterelnöknek javasolt Ilie Bolojan PNL-elnöknek.

A román média szerint Bolojan kinevezését a kormányprogram körüli nézeteltérés akasztotta el, a frissen megválasztott elnök ugyanis ragaszkodik a választási kampány során „írásba adott” ígérete betartásához, miszerint nem támogat áfaemelést, Ilie Bolojan viszont azt állítja: áfaemelés nélkül nem lehet az Európai Unió által elvárt mértékben csökkenteni a GDP több mint 9 százalékára emelkedett költségvetési hiányt.

Romániában közben jogvita alakult ki arról, hogy a kormány tagjaira érvényes, a tisztség ideiglenes betöltését legfeljebb 45 napra korlátozó alkotmányos előírás érvényes-e a jelen helyzetre, amikor a korábbi miniszterelnök lemondása miatt a teljes kabinet megbízatása megszűnt és a kormány csak korlátozott jogkörökkel látja el feladatát ügyvivő miniszterelnök vezetésével, amíg a parlament bizalmat szavaz egy új kormánynak.

Egyes alkotmányjogászok szerint a 45 napos határidő csak olyan ideiglenes akadályoztatásra vonatkozik, amikor az érintett kormánytag – adott esetben a miniszterelnök – elvileg visszatérhet még hivatalába, de a lemondásra nem alkalmazható, mert az végérvényes, és ebben a helyzetben az új kormány hivatalba lépéséig marad ügyvivő kormány az ország élén.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Románia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
Elek Lenke | 2026. május 17. 16:48
Az oroszok atomerőművet építenének Örményországban, ami orvosolná az ország energiahiányát. De mi lesz így az európai álmokkal?
Nemzetközi Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 13:56
Nem csinálják azt, amivel vádolják őket – mondta a külügyi szóvivő.
Nemzetközi Moszkvára csaptak le Zelenszkijék drónjai, többen bele is haltak
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:14
Nem csillapodik az öldöklés. Ezúttal az ukránok adtak véres választ a folyamatos orosz légicsapásokra.
Nemzetközi A Covidhoz hasonló sokk jön? Azonnal intézkedett a WHO
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:12
Sok a bizonytalanság a kór körül, ezért lépett drasztikusat a világszervezet.
Nemzetközi 67 embert ölt meg a politikusok lobbizása és a hatóságok nemtörődömsége Washington felett
Litván Dániel | 2026. május 17. 06:01
Hosszú évek óta tudni lehetett, hogy baj lehet abból, ami a washingtoni légtérben zajlik. De a biztonságnál fontosabbak voltak más szempontok. Ez vezetett az American Airlines 5432-es járatának és az amerikai hadsereg helikopterének a tragédiájához.
Nemzetközi Ez az afrikai ország több száz, az Egyesült Államokból kitoloncolt nyugat-afrikait fogad be
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 16:21
Sierra Leone több száz olyan nyugat-afrikai, akit kitoloncoltak az Egyesült Államokból – közölte szombaton az afrikai ország külügyminiszteréről.
Nemzetközi Súlyos tűzvédelmi szezonra készül a magyarok egyik kedvenc országa
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 15:53
Horvátország súlyos tűzvédelmi készül, miután az év eleje óta hússzal több tűzesetet jelentettek, és hetvenre nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi azonos időszakához képest.
Nemzetközi Szeptemberben Franciaországba látogat a pápa
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 15:13
XIV. Leó pápa szeptember 25. és 28. között Franciaországba utazik, és felkeresi az UNESCO párizsi központját is, amely költségvetési nehézségekkel küzd, miután az Egyesült Államok tavaly kilépett a szervezetből – közölte szombaton a Vatikán.
Nemzetközi Az elmúlt évek legnagyobb tüntetése zajlik Londonban
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 14:51
Több tízezer tüntető gyűlt össze Londonban két egymással rivális felvonuláson: a szélsőjobboldali Tommy Robinson által szervezett Unite the Kingdom (Egyesítsd a Királyságot) elnevezésű tüntetésen és egy palesztin-párti tüntetésen.
Nemzetközi Donald Trump: Már az is elég lenne, ha Irán 20 évre felfüggesztené atomprogramját
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 13:52
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy elfogadná Irán nukleáris programjának 20 éves felfüggesztését, ami a jelek szerint megerősíti az álláspontjuk elmozdulását a program teljes leállításának követelésétől.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG