2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Katonai tiszteletadással eltemették csütörtökön Ion Iliescu volt román államfőt, Románia első szabadon választott elnökét.

 

A 95 éves korában elhunyt politikus tiszteletére a kormány gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét, a döntés ellen azonban a kormányban részt vevő Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és többcivil szervezet is nyilvánosan tiltakozott, mivel a több száz áldozattal járó erőszakos cselekmények megszervezésével vádolt Ion Iliescut elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekmények miatt állította bíróság elé a legfőbb ügyészség, büntetőjogi felelősségre vonását pedig azért kerülte el, mert pereinek érdemi tárgyalását – procedurális okokra hivatkozva – rendre elhárította a román igazságszolgáltatás.

A kedden elhunyt Iliescut a román elnöki hivatalban ravatalozták fel, ahol az általa alapított Szociáldemokrata Párt (PSD) több korábbi elnöke és miniszterelnöke, Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnök, valamint Emil Constantinescu és Traian Basescu volt államfő is lerótta kegyeletét, de sem a négypárti kormányban részt vevő USR, illetve Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői, sem a hivatalban lévő Nicusor Dan román államfő nem járult a ravatal elé.

Kedden délután, amikor mindenki előtt megnyitották az elnöki hivatal kapuit, mintegy ezren járultak Ion Iliescu ravatala elé. Külföldi magas rangú politikusok nem voltak jelen a gyászszertartáson.

Ion Iliescu koporsóját csütörtökön egy rövid egyházi szertartás és díszőrségi tisztelgés után a Ghencea katonai temetőbe vitték, amelyet már délelőtt lezártak. A volt államfőt a közeli hozzátartozók jelenlétében katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra.

Ion Iliescu 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia elnöke.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:54
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon.
Nemzetközi Durván egymásnak ment Trump és az amerikai média
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:56
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tisztségviselője ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba – jelentette be a három sajtóorgánum közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
Nemzetközi Orosz csapatok által használt hidakat romboltak az ukrán erők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:46
Kétségbeesett légicsapásokat hajtott végre az ukrán légierő. A II. világháborús, felperzselt föld taktikájára emlékeztet a támadás.
Nemzetközi Égető hiány lehet repülőgép-üzemanyagból Európában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 09:36
Az ázsiai beszállítók számára ez kedvező, hiszen Európa jóval magasabb áron kénytelen megvenni az üzemanyagot, mint az iráni háború előtt.
Nemzetközi Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 08:28
Megjelentek a hétfő reggeli adatok az oroszországi parlamenti választásokról: egyéniben szinte nincs ellenfele az Egységes Oroszország pártnak.
Nemzetközi Kiderült a következő Trump-Zelenszkij találkozó helyszíne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 07:17
A két államfő vasárnap este beszélte meg a részleteket telefonon.
Nemzetközi Újabb tartományokban győztek a szélsőségesek Németországban, Merz katasztrófáról beszél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 06:37
Katasztrofális eredménynek nevezte a német kancellár a Kereszténydemokrata Unió (CDU) választási eredményét Mecklenburg Elő-Pomerániában. A CDU mindössze a szavazatok 4,9 százalékát szerezte meg.
Nemzetközi Mind a hat frontszakaszról előrenyomulásról számoltak az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 16:31
Öt település elfoglalásáról tettek bejelentést.
Nemzetközi Nem várt helyről kapott kritikát Putyin
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 15:42
A Nemzeti Tömörülés az ukrajnai orosz invázió előtt kifejezetten oroszbarát volt.
Nemzetközi Peter Pellegrini reagált Robert Fico szavaira
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 20. 14:44
A szlovák államfő szerint a NATO 5. cikkelyével kapcsolatos kijelentéseknél mérlegelni kell a szavakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG