2p

Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.

A moldovai kormányt 2025 novembere óta vezető Munteanu közölte: miniszterelnöki megbízatása pénteken véget ér. Hozzátette, hogy a jövőben is szolgálni kívánja országát, bármilyen tisztséget töltsön is be.

A kormányfő az X közösségi oldalon azt írta: azért döntött a távozás mellett, mert megbízatását már nem tudta elveivel és meggyőződésével összhangban ellátni. Döntésének okait nem részletezte.

Lemondásával a moldovai kormány megbízatása is megszűnik, ami kihívás elé állítja Maia Sandu államfőt, valamint a kormányzó Cselekvés és Szolidaritás Pártját (PAS), amely második egymást követő ciklusát tölti hatalmon. Maia Sandu bejelentése szerint a pénteken lemondott Munteanu az új kormányfő kinevezéséig ügyvivőként vezeti a kabinetet.

Maia Sandu államfő nagy kihívás előtt áll a miniszterelnök lemondásával
Maia Sandu államfő nagy kihívás előtt áll a miniszterelnök lemondásával
Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

Az elnök a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az új miniszterelnök személyéről „gyorsan” születhet döntés.

Hozzátette: a jövő héten egyeztetést folytat a parlamenti frakciókkal, mielőtt kijelöli a kormányfői tisztség várományosát. A 62 éves Munteanut a 2025. szeptemberi parlamenti választásokat követően bízták meg kormányalakítással, miután a PAS jelentős győzelmet aratott az Igor Dodon volt elnök vezette, oroszbarát Patrióta Választási Blokk felett, és újabb felhatalmazást kapott az ország európai uniós integrációs törekvéseinek folytatására.

Az Ukrajna és Románia között fekvő Moldova tagjelölt országként törekszik az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Az ország politikáját évtizedek óta meghatározza az Európához közeledést támogató, illetve a Moszkvával szorosabb kapcsolatokat szorgalmazó erők versengése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG