2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ez már a harmadik volt két nap alatt.

Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében – jelentette be vasárnap Nicusor Dan román államfő. Facebook-bejegyzésében az elnök kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában.

„Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket” – szögezte le a román elnök.

Nicusor Dan elismerésemet fejezte ki a román pilótáknak és a földi személyzetnek a professzionalizmusukért, bátorságukért és hatékonyságukért, amellyel küldetéseiket végrehajtják, hozzájárulva az ország területének védelméhez, a román állampolgárok biztonságához.

A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a Románia felé közeledő drónt 10 óra 13 perckor lőtte le a légierő F-16-os harci repülőgépe, 12 kilométernyire észak-keletre Sulina városától, amint a célpont átlépte a román parti vizek határát. A pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében.

A MAPN összesítése szerint az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint 100 légitámadást intézett a Románia közvetlen közelében lévő, az Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen, ezek során az orosz drónok 33 alkalommal sértették meg Románia légterét.

Idén több mint 40 támadás történt a román határ téréségben, 34 alkalommal pedig a térségbe küldték a NATO megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatának vadászrepülőit. 18 esetben a támadásokban használt drónok megsértették Románia légterét – részletezte a MAPN összesítését a Mediafax hírügynökség.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Románia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
Elek Lenke | 2026. augusztus 15. 16:23
Nemcsak a városokat, valamint a repülőtereket rangsorolja természeti szépsége, földrajzi fekvése és más szempontok alapján a nemzetközi turisztikai sajtó, de a természetes vizek menti strandokat is. Ez nemcsak a nyárról szól, hiszen e fürdőhelyek többsége egész évben látogatható.
Nemzetközi Ritkaságszámba menő kritikát fogalmazott meg a pápa
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 15:28
A hedonizmus és a fogyasztói kultúra által előtérbe helyezett modern szépségideálokat bírálta szombaton XIV. Leó pápa egy Castel Gandolfóban tartott misén – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség.
Nemzetközi Dél-Korea megpróbálja a lehetetlent: tárgyalásokat javasol Észak-Koreával
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 14:52
Dél-Korea elnöke tárgyalásokat javasolt északi szomszédjával a két ország közötti, technikailag még mindig aktív háború hivatalos lezárásáról.
Nemzetközi Fokozatosan normalizálódik a helyzet a horvátországi tűzesetek helyszínén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 13:59
A horvátországi Omis térségében kialakult helyzetben a Turisztikai és Sportminisztérium és a Horvát Idegenforgalmi Közösség a helyi hatóságokkal és a turisztikai szektorral együttműködve aktívan részt vesz a tűz által érintett turisták megsegítésében – tájékoztatta az idegenforgalmi közösség budapesti képviselete szombaton az MTI-t.
Nemzetközi A spanyol határőrség hetekkel az illegális belépések előtt figyelmeztetést adott le
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 13:33
A spanyol határőrség hetekkel a ceutai tömeges illegális határátlépések előtt figyelmeztette Madridot, hogy a közösségi médiában megjelent hírek nyomán tömegek indulhatnak a tengeren át a város felé – jelentette szombaton a Reuters hírügynökség a spanyol határőrök szakszervezetére hivatkozva.
Nemzetközi Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 12:54
Ukrajna csapást mért a Roszkozmosz orosz állami űrvállalathoz tartozó Progressz központra, valamint a Nyizsnyij Novgorod megyében található szavaszlejkai repülőtérre – számolt be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
Nemzetközi Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 12:15
A Kínából az Egyesült Királyságba tartó repülőgép meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban, Vlagyimir Putyin védelmi stábja teljes riadókészültségbe került.
Nemzetközi Kiszáradó folyók és blokkolt reaktorok: így bénította meg az aszály az európai atomerőműveket
Herman Bernadett | 2026. augusztus 15. 11:22
Nemcsak Magyarországon, de több más európai országban is korlátozni kellett az atomerőművek működését az alacsony vízállások miatt. A megoldás sehol sem egyszerű. 
Nemzetközi Tűz pusztított Tito egykori boszniai villájánál is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 09:58
Tűz ütött ki Josip Broz Tito volt jugoszláv elnök Bugojno feletti, Gorica-hegyen álló egykori rezidenciájának romjainál pénteken. Az épület már korábban is romos állapotban volt.
Nemzetközi A világ egyik leggazdagabb embere szállt be a Liverpool FC-be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 09:28
A Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool pénteken kisebbségi részesedést adott el egy befektetői csoportnak, köztük Jeff Bezosnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG