2p

Az igazságos és tartós béke megteremtése volt a témája az ukrán elnök vatikáni látogatásának.

A jelenlegi háborús és humanitárius helyzet, a konfliktus megállítása lehetőségei, valamint az igazságos és tartós béke megteremtése volt a témája Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszéléseinek a Vatikánban - közölte a szentszéki sajtóközpont pénteken. Ferenc pápa és az ukrán elnök megbeszélése harmincöt percig tartott.

A pápa most is kiállt Ukrajna mellett. A Vatikán már korábban közvetítőként lépett fel nemcsak a fogolycserékben, hanem az Oroszországba hurcolt ukrán gyermekek hazatérése elősegítésében
A pápa most is kiállt Ukrajna mellett. A Vatikán már korábban közvetítőként lépett fel nemcsak a fogolycserékben, hanem az Oroszországba hurcolt ukrán gyermekek hazatérése elősegítésében
Fotó: Depositphotos

A találkozót követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő az akkreditált tudósítóknak elmondta, az egyházfő és Zelenszkij mindenekelőtt a békéről, és az ukrajnai gyermekek helyzetéről beszélt egymással.

Zelenszkij közösségi oldalán számolt be a Ferenc pápával tartott találkozóról, hangsúlyozva, hogy Ukrajna számára “hihetetlen fájdalmat” jelent az oroszországi táborokban fogvatartott civilek, felnőttek és gyermekek sorsa.

Ajándékként Ferenc pápa a többi között egy szárba szökő virágot ábrázoló bronz domborművet adott át Zelenszkijnek “a béke törékeny virág” felirattal. Ezen kívül egy kötetet az ukrán görög-katolikusok üldözése történetéről a szovjet korszakban, és egy idei pápai dokumentumot a mesterséges intelligencia alkalmazása veszélyeiről, melyek hozzájárulhatnak a “háború őrületének” fokozásához.

Volodimir Zelenszkij egy olajfestményt adott át a pápának, amely egy kislányt ábrázol a Bucsa városában 2022 márciusában történt mészárlás túlélőinek jelképeként. A képhez fűzött magyarázat szerint az ukrán elnök a népe által elszenvedett borzalmakra akarta Ferenc pápa figyelmét felhívni.

Volodimir Zelenszkijjel és delegációjával Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher vatikáni külügyminiszter is egyeztetett. Ferenc pápának és Zelenszkijnek ez volt a negyedik találkozója, a harmadik a Vatikánban, és a harmadik a háború kitörése óta. Első alkalommal az egyházfő 2020. február 8-án fogadta az ukrán elnököt a Vatikánban.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG