2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt – közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.

Suceava megyében a vihar csapott le arra a hegyvidéki térségre, ahol a Bucovina Ultra Rocks hegyi tájfutó versenyt rendezték, és egy 50 éves résztvevőre rádőlt egy fa. A mentők csak nehezen tudták megközelíteni a helyszínt az erdei utat eltorlaszoló, kidőlt fák, illetve az újabb vihar miatt. Bár megpróbáltál újraéleszteni, az áldozat életet nem tudták megmenteni – közölte a katasztrófavédelem. A verseny többi 23 részvevőjét, akik közül többen könnyebb sérülést szenvedtek és a kihűlés jeleit mutatták, csak vasárnap hajnalban sikerült lehozniuk a hegyről.

Temesvárra is heves vihar csapott le szombat este, a szél megrongálta a színpadot és a letépte a sátortetők egy részét egy szabadtéri fesztiválon, amelyet a város repülőterén rendezett az egyik kereskedelmi rádió, a kitört pánik során pedig a kijárat felé menekülő emberek közül 11 könnyebb sérüléseket szenvedett, közülük ötöt kórházba szállítottak a mentők. A városban egy 29 éves férfi sérült meg és került kórházba, amikor rádőlt egy fa.

Országszerte Bihar, Krassó-Szörény, Temes, Hunyad, Dolj, Szeben, Kolozs és Szilágy megye 27 településen okozott károkat a vihar. A tűzoltóknak három elárasztott udvarból és két pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 22 kidőlt fát és két villanypóznát távolítottak el. A szél által leszakított épületelemek, kidöntött fák nyolc járműben tettek kárt – írta az Agerpres.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG