2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Robert Fico: sikerült elérni, hogy az orosz vagyon elkobzása ne kerüljön a záródokumentumba.

A szlovák miniszterelnöknek – közlése szerint – sikerült elérnie az Európai Tanács egynapos brüsszeli csúcsértekezletén, hogy az unióban befagyasztott orosz vagyon elkobzásának lehetősége ne kerüljön a záródokumentumba, ehelyett Ukrajna finanszírozásának egyéb lehetőségeit fontolják meg. Robert Fico erről a közösségi médiában egy videóbejegyzésében beszélt.

„Bármilyen döntés szülessen is, szeretném teljesen világossá tenni Szlovákiában, hogy az általam vezetett kormány soha, hangsúlyozom, soha nem ír alá semmilyen hitelgaranciát Ukrajna katonai kiadásaira, és nem is adunk rá egyetlen centet sem a költségvetésünkből”- mondta Fico. Hozzátette: Szlovákia kész segíteni Ukrajnának, de csak humanitárius segítségről lehet szó.

A szlovák miniszterelnök kijelentette: hibának tartja, hogy az ötlet, miszerint az Európában befagyasztott orosz vagyont Ukrajna finanszírozására használnák fel, egyáltalán nyilvánosságra került, ráadásul még azelőtt, hogy az Európai Bizottság megfontolta volna az ötletből fakadó kockázatokat, és levonta volna a következtetéseit.

A legközelebbi európai tanácsi ülésen, decemberben – amikor az ezzel kapcsolatos döntésnek meg kell születnie – „szembesülünk majd a valósággal, ami egy fiaskó is lehet” - szögezte le. Hozzátette: az uniónak ilyen ötletek helyett egy realisztikus béketervre és annak megvalósítására kellene összpontosítania.
(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
Nemzetközi Orbán Viktor nem engedett: két ország is blokkolta az Ukrajna melletti nyilatkozatot
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:42
Csak 25 ország fogadta el a zárónyilatkozatot.
Nemzetközi EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:23
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken. 
Nemzetközi A nap képe: szemtelenül fiatal miniszterelnök mutatkozott be az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 16:02
Hollandia új kormányfője most először vesz részt az uniós állam- és kormányfők brüsszeli találkozóján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG