2p

A szabadon engedett fehéroroszok többsége szülő.
 

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírta szerdán azt a rendeletet, amelyben megkegyelmezett harminc politikai fogolynak, akiket "tüntetés jellegű bűncselekmények elkövetése" címén ítéltek el.

A megkegyelmezettek között hét nő és 23 férfi van. Az elítéltek többsége olyan szülő, aki kiskorú gyermeket nevel. "Ez a döntés humánus gesztus ezekkel az emberekkel szemben. Lehetőséget kaptak arra, hogy visszatérjenek a normális élethez, a családhoz és a munkához" - áll a dokumentumban.

A fehérorosz elnök aláírta az erről szóló rendeletet
A fehérorosz elnök aláírta az erről szóló rendeletet
Fotó: MTI/AP/BelTa pool/Andrej Pokumeiko

A rendelet szövege szerint azért részesülhettek kegyelemben, mert teljesítették ennek kötelező feltételeit, azaz kegyelmi kérvényt nyújtottak be, beismerték bűnösségüket, őszintén megbánták tettüket, ígéretet tettek arra, hogy ezentúl törvényes életmódot folytatnak. A szabadlábra helyezettek jogkövető magatartásának ellenőrzését a belügyminisztérium fogja végezni.

Lukasenka a mostani döntés előtt július végén kegyelmezett meg a német Rico Kriegernek, akit halálra ítéltek az ukrán titkosszolgálatokkal folytatott együttműködésre hivatkozva. Krieger a nyugati országok és Oroszország között augusztus 1-jén kicserélt politikai foglyok között volt.

A fehérorosz elnök augusztus 16-i rendeletében is harminc embernek adott kegyelmet, akiket úgyszintén "tiltakozás jellegű bűncselekményekért" ítéltek el - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az akkor szabadultak között 14 nő és 16 férfi volt, köztük nyugdíjas korúak és súlyos betegségben szenvedők.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG