2p

Ezek voltak a hét első napjának fontosabb fejleményei.

  • A Krím visszatért a saját kikötőjébe – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Vörös téren hétfő este tartott ünnepi koncert színpadán, ahol beszélt a félsziget fontosságáról az annak Oroszország általi annektálásának 10. évfordulóján. Egyúttal közölte, hogy reggel jelentést kapott a Rosztovból Donyeckbe, Mariupolba és Berdjanszkba vezető vasútvonal helyreállításáról. Az ötödik ciklusát kezdő politikus megígérte, hogy a vonatok hamarosan közvetlenül Szevasztopolba fognak közlekedni, és ez az útvonal lesz a krími híd másik alternatívája. Putyin mellett az elnökválasztáson általa legyőzött másik három jelölt is a színpadra lépett és felszólalt.
  • Eközben Volodimir Zelenszkij a Lindsey Graham amerikai szenátorral folytatott megbeszélésen kijelentette, nagyon fontos”, hogy az Egyesült Államok további katonai segítséget nyújtson Ukrajnának. Mondta ez az ukrán elnök annak kapcsán, hogy az ukránoknak szánt 60 milliárd dolláros segélycsomagot a republikánusok blokkolják a képviselőházban, mert azt akarják, hogy a további segélyek kapcsolódjanak a szigorúbb bevándorlási politikákhoz.

Putyin már előrenéz.
Putyin már előrenéz.
Fotó: MTI/EPA

  • További ötmilliárd hrivnyát (47 milliárd forintot) különített el az ukrán kormány drónvásárlásra a fegyveres erők számára – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
  • Csapást mért az orosz hadsereg az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és az ukrán fegyveres erők parancsnoki állományának találkozójára – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
  • Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn.
  • Észak-Korea mintegy 7 ezer konténer mennyiségben szállított katonai felszerelést és fegyvert tavaly július óta Oroszországnak – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján a dél-koreai védelmi miniszter.
  • Vlagyimir Putyinnak az a kijelentése, hogy Ukrajna területén "ütközőzónát" akar létrehozni, az ukrajnai háború további mélyítésének szándékát jelzi Oroszország részéről – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Reuters hírügynökségnek hétfőn adott nyilatkozatában.

(The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Amerika megint megtámadta Iránt – záporoztak a rakéták
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:11
Önvédelemnek nevezték a közel-keleti ország ellen indított újabb támadássorozatot, egy amerikai gépet ért támadást követően.
Nemzetközi Nem csak az Orbán-kormányokhoz szökött politikusok aggódhatnak az új kormány által indított eljárások miatt
Litván Dániel | 2026. június 10. 05:44
Nem teljesen egyforma az Orbán-kormányok alatt Magyarországon menedéket kapott politikusok helyzete. Nikola Gruevszki ügyében Sulyok Tamásnak, a két lengyel politikus esetében több tisztviselőnek és politikusnak is lehet elszámolnivalója. De milyen eljárás zajlik, és mi lehet ennek az eredménye? Lattmann Tamás nemzetközi jogászt is megkérdeztük.
Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG