Előzőleg a mexikóvárosi Azték Stadionban telt ház volt a nyitómérkőzésen, több mint 80 ezren látták a helyszínen a dél-afrikaiak felett aratott 2-0-s hazai sikert, a jelentős futballkultúrával rendelkező Guadalajarában azonban korántsem telt meg a jóval kisebb aréna. A stadionban a brit hírügynökségnek nyilatkozó szurkolók a magas jegyárakat említették lehetséges okként.
Gianni Infantino, a FIFA elnöke egy nappal korábban védelmébe vette szervezete árképzését, a korábban is megfogalmazott kritikákra – nevezetesen azokra, amelyek szerint a jegyek megfizethetetlenek – reagálva úgy fogalmazott: az árak megegyeznek más nagy sporteseményeken alkalmazottakéval. A nemzetközi szövetség több mint hatmillió belépőt adott el, és korábban kiemelte, az amerikai kontinensről jelentős volt az érdeklődés, Infantino szerint pedig a kereslet „tízszeresen vagy még többszörösen” haladta meg a várakozásokat.
Ugyanakkor olyan szervezetek, mint az európai szurkolókat tömörítő Football Supporters Europe (FSE), arra hívták fel a figyelmet, hogy az „uzsoraárak” kizárják a mérkőzések látogatásának lehetőségéből a hétköznapi drukkereket.
(MTI)
Újabb komoly döntést hozott az oktatási- és gyermekügyi miniszter.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





