Az észak-amerikaiak történetük során most először jutottak a legjobb 16 közé vb-n. A nyolcaddöntőben a holland-marokkói párharc továbbjutójával csapnak össze szombaton Houstonban.
Eredmény, vb, a nyolcaddöntőbe jutásért: Kanada – Dél-afrikai Köztársaság 1-0 (0-0)
Inglewood, SoFi Stadion, 69 237 néző, v: Joao da Silva Pinheiro (portugál) gólszerző: Eustaquio (92.)
A vártnál nehezebb dolga volt Kanadának az első félidőben, a dél-afrikaiak ugyanis sikeresen lassították a játékot, védekezésben pedig kompakt, szervezett és jól tömörülő csapat benyomását keltették. A társházigazdának ennek ellenére adódott néhány lehetősége, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott, egy alkalommal pedig a gólvonalról mentett a rivális egyik védője. A dél-afrikaiak egészen ritkán jutottak át ellenfelük térfelére, valódi veszélyt pedig nem okoztak a kanadai kapu előtt.
Fordulás után szinte semmit nem változott a játék képe, az alapvetően mezőnyfölényben futballozó Kanada továbbra sem tudta hatékonyan feltörni az afrikaiak szervezett védekezését. A dél-afrikai együttes sokat nem törődött a támadással, de egy-egy lehetősége – leginkább átlövésből – így is adódott, ám a kaput csak egyszer sikerült eltalálnia, akkor pedig Crepeau szépen vetődve védett. A hajrában a sérüléséből felépült Alphonso Davies, a Bayern München sztárja is pályára lépett – ezen a vb-n először – a kanadai együttesben, de nem ő vált hőssé. A 92. percben ugyanis egy beadást rossz helyre fejelt ki a dél-afrikai védő, a 16-os előterében érkező Stephen Eustaquio zavartalanul lőhetett kapura, labdája pedig a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Az afrikai együttesnek már nem maradt ideje az egyenlítésre, Kanada pedig története során először nyolcaddöntőbe jutott a világbajnokságon.
A tizenhatoddöntők további programja:
június 29., hétfő:
Brazília-Japán, Houston 19.00
Németország-Paraguay, Boston 22.30
június 30., kedd:
Hollandia-Marokkó, Monterrey 3.00
Elefántcsontpart-Norvégia, Dallas 19.00
Franciaország-Svédország, New York 23.00
július 1., szerda:
Mexikó-Ecuador, Mexikóváros 3.00
Anglia-Kongói DK, Atlanta 18.00
Belgium-Szenegál, Seattle 22.00
július 2., csütörtök:
Egyesült Államok – Bosznia-Hercegovina, San Francisco 2.00
Spanyolország-Ausztria, Los Angeles 21.00
július 3., péntek:
Portugália-Horvátország, Toronto 1.00
Svájc-Algéria, Vancouver 5.00
Ausztrália-Egyiptom, Dallas 20.00
július 4., szombat:
Argentína – Zöld-foki Köztársaság, Miami 0.00
Kolumbia-Ghána, Kansas City 3.30
(MTI)



