1p

A világbajnokságon részt vevő spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra számít, hogy Lamine Yamal már az első csoportmérkőzésen pályára léphet.

A spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona jobbszélsője két hónapja sérült meg a Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzésen, azóta nem játszott, de bekerült Luis de la Fuente vb-keretébe. A The Athletic beszámolója szerint Yamal már túl van első amerikai edzésén is, és készen áll a bevetésre.

A 18 évesen már világsztárnak számító csatár 2023 áprilisa óta játszik a Barcelona első csapatában. A katalán alakulattal háromszor nyerte meg a spanyol bajnokságot (2023, 2025, 2026), kétszer a szuperkupát (2025, 2026), és egyszer a spanyol Király Kupát is (2025). A válogatottban eddig 25 mérkőzésen szerepelt, 6 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A spanyol nemzeti együttes világbajnoki nyitómeccsét H betűjelű négyesben a Zöld-foki Köztársaság csapatával vívja hétfőn, majd június 21-én Szaúd-Arábia, 27-én pedig Uruguay válogatottja következik. Yamal a vb alatt, július 13-án ünnepli 19. születésnapját.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újraindul a hidroplánforgalom a szerelmesek városából
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:41
Hosszú idő után újra kétéltű repülőgép (hidroplán) száll fel szombaton a velencei lagúnából, az első ilyen járat a Lido és a horvátországi Losinj-sziget között közlekedik – számolt be róla a La Repubblica olasz napilap.
Nemzetközi A Mesterséges Intelligencia feleslegessé teheti a diplomát?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:52
A mesterséges intelligenciát használó német vállalatok közel ötöde szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók egy része kiváltható alacsonyabb képzettségű, de MI-eszközökkel támogatott dolgozókkal – derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
Nemzetközi Brutális terroristavadászat zajlik Nigériában
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:35
Nigériában több mint 13 ezer terroristával végeztek az utóbbi egy évben – jelentette be az afrikai ország elnöke.
Nemzetközi Futball-vb – Kevés a néző, tényleg ennyire drágák a jegyek?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:16
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség hivatalos közlése szerint 44 985 néző volt kint a guadalajarai Akron Stadionban a Koreai Köztársaság-Csehország mérkőzésen, de a 46 ezres arénában jó pár hely üresen maradt, ami ismételten felvetette a magas jegyárakkal és a jelentős létszámbővítésen átesett világbajnokság iránti érdeklődéssel kapcsolatos aggályokat.
Nemzetközi Futball-vb – A FIFA egy újabb dologgal lepte meg a világot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:16
Inkább a jövőt érinti, de a futball-világbajnokság idejére időzítve jelentette be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, hogy január 1-től minden labdarúgó szerződésébe kötelező lesz kivásárlási árat írni.
Nemzetközi 15 fok az Antarktiszon – mégis mi történik itt?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:05
Rekordmeleget mértek június elején az Antarktiszon, a déli tél kezdetén észlelt 20 Celsius fok jégolvadást és szokatlanul heves esőzéseket hozott magával – közölték meteorológusok és klimatológusok.
Nemzetközi Dél-Koreában 30 év börtönre ítélték a volt elnököt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:55
Nem mindenki a dél-koreai válogatott 2-1-es vb győzelmével volt elfoglalva az országban. A volt elnök életfogytiglani börtönbüntetése mellé kapott még 30 évet. 
Nemzetközi Amerika a VB alatt sem gyűjt barátokat
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:42
Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Nemzetközi Futball-vb – Dél-Korea fordított a csehek ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:17
A dél-koreai válogatott hátrányból fordítva 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában, a mexikói Guadalajarában.  
Nemzetközi Futball-vb – A nyitómeccsen több volt a piros lap, mint a gól
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:10
A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG