2p

Ha Khamenei továbbra is rakétákat lő Izrael hátországára, Teherán égni fog – jelentette ki az izraeli védelmi miniszter.

„Az iráni diktátor túszként tartja fogva a népét, és olyan helyzetet teremt, amelyben ők, elsősorban a Teheránban élők súlyos árat fizetnek majd az izraelieket ért bántódás miatt” – szögezte le Jiszráel Kac az Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjére, Ali Hamenei ajatollahra utalva.

Mindeközben az izraeli katonai rádió bejelentette, hogy újabb légicsapást hajtottak végre iráni területen, ezúttal az északnyugat-iráni Tabriznál. A Mehr iráni hírügynökség megerősítette a bejelentést, hozzátéve, hogy a légicsapás a város környékén lévő olajfinomítót érhette, ahonnan helyszíni beszámolók szerint sűrű füst száll fel – írja az MTI.

Israel Katz nem finomkodott
Israel Katz nem finomkodott
Fotó: Facebook

A finomító üzemeltetője ugyanakkor közleményben tudatta, hogy a létesítményt nem érte találat, és a termelés zavartalanul folyik. Iráni híroldalak az ország nyugati részén lévő Aszadábád környékéről is izraeli légitámadásról számoltak be, a közlések szerint a légicsapás egy aszadábádi rakétaüzemet ért, és két halottról is tudni. Az iráni állami televízió azt közölte, hogy Tabriz mellett aktiválták a légvédelmi rendszert Horramábád, Kermánsáh városok környékén is.

Mint arról beszámoltunk, Teherán az iráni állami médiában figyelmeztetést intézett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország felé, hogy a térségben működtetett támaszpontjaik és az ott állomásozó hajóik is az iráni erők célpontjaivá válhatnak, amennyiben akadályt gördítenek Irán Izrael elleni műveletei elé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG