2p

Az ítélet újabb politikai csapást jelent a szocialista kormányfőre.

Kilenc évre eltiltotta a közhivatal viselésétől egy spanyol bíróság kedden David Sánchezt, Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök testvérét, akit a 2017-es badajozi kulturális kinevezésével összefüggésben hivatali visszaélésben mondott ki bűnösnek – írja az MTI. 

Az ítélet újabb politikai csapást jelent a szocialista kormányfőre, akinek kormányát és közvetlen környezetét az elmúlt két évben több korrupciós vizsgálat és botrány is érintette. Egy korábbi közeli munkatársát a múlt hónapban egy másik korrupciós ügyben 24 év börtönbüntetésre ítélték.

David Sánchezt azzal vádolták, hogy családi kapcsolatai révén olyan állást kapott a Badajoz tartományi önkormányzatnál, amelyet kifejezetten őrá szabtak. A kinevezés idején Pedro Sánchez nem volt miniszterelnök, de már a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezetője volt, miközben a párt ellenzékben politizált. A miniszterelnök korábban a szélsőjobboldal politikai indíttatású kampányának nevezte az eljárást.

Az öccse miatt kénytelen magyarázkodni a spanyol kormányfő
Az öccse miatt kénytelen magyarázkodni a spanyol kormányfő
Fotó: Depositphotos
A bíróság megállapította, hogy a tartomány zenei konzervatóriumainak felügyeletére létrehozott tisztségnek nem volt valós közigazgatási indoka, hanem kizárólag David Sánchez személyes érdekeit szolgálta.

Az ítélet szerint a vádlottak „kirívóan önkényesen” jártak el annak érdekében, hogy meghatározott személyeket részesítsenek előnyben, és a munkakört később úgy módosították, hogy az igazodjon David Sánchez opera iránti érdeklődéséhez.

A bíróság ugyanakkor felmentette David Sánchezt a befolyással üzérkedés vádja alól, ami szabadságvesztéssel is járhatott volna. A jobboldali nyomásgyakorló szervezetek letöltendő börtönbüntetést kértek rá, míg az ügyészség az eljárás megszüntetését indítványozta. David Sánchez a tárgyalás során tagadta a terhére rótt cselekményeket. Az ítélet ellen fellebbezhet is.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Nemzetközi Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:58
Csak elment az uniós csúcsra.
Nemzetközi Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:59
Újra felszállnak az ukrán drónok az orosz finomítók irányába.
Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG