2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Hollandiában a menedékkérők elhelyezésének költségei tavaly mintegy 70 százalékkal nőttek, az állam összesen 2,7 millió eurót fordított erre a célra a 2022-es 1,6 milliárd euró után - közölte szerdán a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség (COA)

Éves jelentésében a szervezet rámutatott arra, hogy a jelentős költségnövekedés főként annak tulajdonítható, hogy több hollandiai menekültszállást zártak be 2016 és 2017 között, amikor kevesebb menedékkérő érkezett az országba. Azóta azonban a menedékkérők száma ismét megnőtt, és a COA-nak rövid távra bérelt szükséglakásokat kellett igénybe vennie az elhelyezésükhöz, amelyek költsége jóval magasabb, mint a befogadóközpontoké. A rövid távra bérelt lakások éves költsége átlagosan 69 400 euró, szemben az állami menekültszállások 30 400 eurós költségével.

A COA szerint 2023-ban a menekültügyi befogadásban részesülők száma az előző évhez képest egynegyedével nőtt. Tavaly 64 300-an érkeztek Hollandiába menedékkérőként, míg tavalyelőtt 51 600-an.

A problémát súlyosbítja, hogy a helyi hatóságok nem tudnak elegendő szállást biztosítani a tartózkodási engedéllyel rendelkező migránsok számára, ezért hosszabb ideig kell a menekültszállásokon maradniuk - emlékeztetett a Dutchnews hírportál.

Egyre nagyobb terhet jelent Hollandiának is a menekültek ellátása
Egyre nagyobb terhet jelent Hollandiának is a menekültek ellátása
Fotó: Depositphotos

A holland bevándorlási hivatal (IND) munkaerő-problémákkal küszködik, az alkalmazottakon túl nagy a terhelés, és a tapasztalt munkaerő hiánya miatt a menedékkérelmek elbírálása akadozik. Emiatt a menedékkérők jelentős része továbbra is a Ter Apel-i regisztrációs-és befogadóközpontban tartózkodik.

A központ túlzsúfoltsága miatt egy holland bíróság megállapította, hogy a létesítményben legfeljebb 2000-en tartózkodhatnak, és minden olyan nap után, amikor a létszám ennél magasabb, az ügynökségnek bírságot kell fizetnie a befogadószállásnak otthont adó Westerwolde település önkormányzatának.

A júniusban hivatalba lépett jobboldali kormány el kívánja törölni az előző kabinet által bevezetett törvényt, miszerint a rendszerre nehezedő nyomás enyhítése érdekében a helyi önkormányzatoknak meghatározott számú menekültet kell elhelyezniük. A kormánykoalíciós megállapodás szerint a tartózkodási joggal rendelkező menekülteket a továbbiakban nem lenne szabad előre helyezni a lakhatásra várók listáján. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG