2p

Történelmi mélypont közelében a Duna horvátországi szakasza, de a Dráva is.

Rendkívül alacsony a horvátországi folyók vízállása, a Dráva és a Duna történelmi mélypont közelében van, az Orljava vízállása pedig mindössze három centiméter, és a következő napokban akár teljesen ki is száradhat – közölte a horvát meteorológiai és hidrológiai szolgálat.

A legfrissebb jelentés szerint a Száva, a Kupa, a Duna, a Mura és a Dráva továbbra is a kisvizes tartományban van. A Dráva és a Duna vízállása megközelítette a történelmi mélypontot: a Dráván Eszéknél augusztus elején mínusz 192 centiméteres új negatív rekordot mértek, míg a Duna Batinánál augusztus 3-án mínusz 142 centiméterrel érte el az eddigi legalacsonyabb szintjét.

Az alacsony vízállás miatt nagy homokpadok kerültek felszínre a Dráván, amelyek elzárják a hajózási utat, így a hajók nem tudnak bejutni Eszékre. Különösen súlyos a helyzet az Orljaván, amelynek vízállása Pozsega közelében mindössze három centiméterre csökkent. Szakemberek szerint a folyó néhány napon belül teljesen kiszáradhat. A horvát meteorológiai és hidrológiai szolgálat előrejelzése szerint egyelőre nem várható jelentős változás: a Száva, a Kupa, a Duna és a Mura továbbra is a kisvizes tartományban maradhat, a Dráva vízállása pedig várhatóan stagnál. A meteorológiai és hidrológiai szolgálat arra is figyelmeztetett, hogy a tartós csapadékhiány már a felszín alatti vízkészletekre is hatással van. A Duna Batinánál az év jelentős részében a hidrológiai aszály küszöbértéke alatt volt, miközben Horvátország középső, északi és keleti részén tovább csökken a talajvíz szintje, amely több helyen a korábban mért minimumokhoz közelít.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elfogták azt az ukrán állampolgárt, aki egy lengyel templomban késelt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:03
Késes támadás történt a kelet-lengyelországi Jaroslaw városban működő női bencés kolostor templomában, egy pap meghalt, további négy ember megsebesült. Az ukrán állampolgárságú elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette – közölte csütörtökön az Interia.pl hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:35
Donald Trump adminisztrációja most három lépéssel próbálja deeszkalálni az ukrajnai háborút.
Nemzetközi Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:22
Az Európai Unió Tanácsa közel hárommilliárd euró kifizetését hagyta jóvá csütörtökön Ukrajna számára. Ez az Ukrajna Alap nyolcadik kifizetése lesz, amelyből közel 800 millió euró első alkalommal származik majd az ukrán támogatási hitelből.
Nemzetközi A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:08
Magánaudiencián fogadta a magyar miniszterelnököt XIV. Leó pápa.
Nemzetközi Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:20
Nyugat-ukrajnai orosz légitámadások miatt evakuálták csütörtökön a lengyelországi Dorohuskban és Hrubieszówban működő lengyel-ukrán határátkelőket – közölte csütörtökön Donald Tusk lengyel kormányfő.
Nemzetközi A világháborútól sem riad vissza Irán? Egyre messzebb mennek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:24
Újabb támadás esetén szívesen eszkalálják a helyzetet. 
Nemzetközi Jöhet a tartós rendezés? Lavrov szerint az oroszok készen állnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 08:47
Igaz ugyan, hogy az orosz külügyér szerint ők eddig sem mondtak mást.
Nemzetközi Váratlan húzás: Trumpék nem hívták meg a választási megfigyelőket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 20:07
Most először nem lesznek ott egy szövetségi választáson.
Nemzetközi Magyar vendéget fogadott Orbán Anita New Yorkban – A nap képe
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:34
Az államfő is megérkezett az ENSZ-be.
Nemzetközi Gyanús helyen ólálkodott egy orosz helikopter
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:38
Berepült a lengyel légtérbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG