3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Harmadszor végzett az élen a politikus.

Szombat este hivatalosan is kihirdették a csütörtöki londoni polgármesterválasztás adatait: eszerin Khan a szavazatok 43,8 százalékát szerezte meg, a kormányzó Konzervatív Párt által indított ellenfele, Susan Hall 32,7 százalékos szavazataránnyal végzett a második helyen.

Sadiq Khan megint nyert
Sadiq Khan megint nyert
Fotó: itv.com

A legnagyobb brit ellenzéki erőt, a Munkáspártot képviselő Sadiq Khan harmadszor nyerte el a tisztséget: először 2016-ban, majd 2021-ben is a 9 milliós London polgármesterévé választották. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson egykori konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.

A munkáspárti polgármester az első, akit egymás után háromszor választottak London - a legnagyobb nyugat-európai város - polgármesterévé azóta, hogy a néhai konzervatív párti kormányfő, Margaret Thatcher által 1986-ban felszámolt választott londoni képviselő-testületet, a Nagy-Londoni Tanácsot a Tony Blair vezette akkori munkáspárti kormány 2000-ben újjáélesztette.

Győzelmének szombat esti hivatalos bejelentése után tartott beszédében Khan hangsúlyozta:

London olyan város, amely nem gyengeségnek, hanem mindenek felett álló erősségnek tartja lakossága sokféleségét, elutasítja a keményvonalas szélsőjobboldali populizmust, és előre tekint, nem hátra.

Az újjáválasztott londoni polgármester a parlamenti választások mielőbbi kiírására szólította fel Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnököt, kijelentve: a Munkáspárt készen áll Nagy-Britannia kormányzására is.

Előrehozott választásokat is követelt a polgármester
Előrehozott választásokat is követelt a polgármester
Fotó: Depositphotos

A felmérések hosszú ideje folyamatosan azt jelzik, hogy a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt országosan 25 százalékpont körüli támogatottsági hátrányban jár a Munkáspárt mögött. Az Ipsos közvélemény-kutató csoport legfrissebb vizsgálata szerint a Munkáspártra a választók 44 százaléka szavazna, ha most tartanák a parlamenti választásokat Nagy-Britanniában, a konzervatívokra ugyanakkor csak 19 százalék adná a voksát.

A következő nagy-britanniai parlamenti választást legkésőbb 2025 januárjában meg kell tartani, de egyöntetű az a várakozás, hogy Rishi Sunak még az idei évre kijelöli az időpontot. Angliában a londoni polgármesterválasztással egy időben tanácsi választásokat is tartottak, és több más nagyvárosban szintén polgármestert választottak.

A csütörtöki helyhatósági választásokon 107 angliai tanács 2660 képviselői helyéről döntöttek választók. Szombat estig a 107 tanács közül 106 deklarálta hivatalosan a helyi választási eredményt, és ennek alapján a konzervatívok eddig 473 helyhatósági mandátumot veszítettek, a Munkáspárt 185-tel növelte választott tanácsnokai számát. Az eredmény azt jelenti, hogy azokban a tanácsi körzetekben, amelyekben most választásokat rendeztek, a Konzervatív Párt eddigi képviselőinek csaknem a felét elvesztette. A Munkáspárt polgármesterjelöltjei győztek ugyanakkor a Londonon kívüli két legnagyobb angliai városban, Manchesterben és Liverpoolban is. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megvan, miért járt Moszkvában a CIA főnöke
Wéber Balázs | 2026. szeptember 1. 18:49
Egyre több információ lát napvilágot arról, hogy mi volt John Ratcliffe múlt heti oroszországi látogatásának valódi célja. A nyilatkozatok és értesülések egy irányba mutatnak: az amerikai hírszerzés vezetője egy újabb eszkalációtól, mindenekelőtt egy NATO-tagállam megtámadásától intette óva Oroszországot. Nagyító alatt ezúttal a CIA-vizit háttere.
Nemzetközi Megszüntetné a vétó lehetőségét tizenegy uniós tagállam
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 14:25
Magyarország nem írta alá a kezdeményezést.
Nemzetközi Befejezte: faképnél hagyja Trumpot kiemelt minisztere
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 06:21
Hosszas őrlődés után döntött arról, hogy nem folytatja.
Nemzetközi Szervezett csoport vihetett robbanóanyagokat és drónokat uniós országokba
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 19:22
Egy hétfős szervezett csoportot gyanúsítanak a szerb hatóságok robbanóanyagok, robbanószerkezetek és drónok beszerzésével és tárolásával. A nyomozás szerint a csoport az eszközöket előre meghatározott helyszínekre, európai uniós országokba juttathatta, és a magyar–szerb gázvezeték közelében áprilisban megtalált robbanóanyaghoz is közük lehet.
Nemzetközi Belgorod tovább szenved az ukrán dróncsapásoktól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 10:43
Három halottja és 22 sebesültje van az ukrán határ menti oroszországi Belgorod megye ellen az elmúlt 24 órában végrehajtott ukrán csapásoknak- közölte Alekszandr Suvajev, a régió ügyvezető kormányzója Telegram-csatornáján.
Nemzetközi Észak-Korea tovább erősíti nukleáris arzenálját
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 10:24
A kommunista Korea az Egyesült Államokat okolja, amiért tovább fegyverkezne.
Nemzetközi Egyre több az ukrán civil áldozat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:28
Több civil áldozata is van a mára virradóra végrehajtott orosz légicsapásoknak.
Nemzetközi Már majd 1000 halottja van a nepáli katasztrófának
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:08
Egyre több eltűntet azonosítanak a mentők áldozatként.
Nemzetközi Az oroszok már megint fenyegetésként értékelik a NATO-t
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:58
Oroszország közvetlen fenyegetésnek tekinti biztonságára nézve a NATO sarkvidéki katonai tevékenységét – írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Nemzetközi együttműködés az Északi-sarkvidéken: kihívások és lehetőségek című, az arctic.ru portálon hétfőn megjelent cikkében.
Nemzetközi Újabb rakétatűz-váltás az Egyesült Államok és Irán között
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 06:16
Irán rakétatámadást intézett a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai erők ellen, nem sokkal az iráni Larak-szigetet ért amerikai légicsapást követően – közölték amerikai tisztségviselők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG