2p

Az izraeli hadsereg hétfő esti és keddre virradóra végrehajtott Gázai övezeti légicsapásaiban meghalt legkevesebb 30 palesztin – közölték palesztin orvosok és médiumok.

Egy légicsapás megrongált két házat az övezet északi részén fekvő Beit Lahíjában, ahol a hadsereg október 5. óta hajt végre hadműveleteket, és legkevesebb 20 ember halt meg hétfőn késő este a városban – közölte a WAFA palesztin hivatalos hírügynökség és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet médiája. A gázai egészségügyi minisztérium egyelőre nem erősítette meg ezt az adatot. De mentők közölték, hogy az övezet középső részén lévő Zavajda városban hétfőn éjjel négy ember esett áldozatul egy izraeli támadásnak, más egészségügyi tisztségviselők pedig azt, hogy hat ember meghalt két izraeli légicsapásban Gázavárosban és Deir al-Balahban, szintén az övezet központi részén.

Az izraeli hadsereg részletek közlése nélkül azt írta, hogy erői „terroristákat számoltak fel” a Gázai övezet középső részén és Dzsabálíja térségében. Az izraeli csapatok az elmúlt nap folyamán fegyvereket és robbanóanyagokat is találtak a déli Rafahban, az egyiptomi határnál, ahol „terrorista infrastruktúrát” számoltak fel – derült ki a közleményből. Kedden izraeli repülőgépek szórólapokat dobtak le Beit Lahíja fölött, és felszólították az ott lévőket, hogy hagyják el a települést. „Az életüket kockáztatják azok, akik nem hagyják el otthonukat vagy a menedékhelyet. A biztonságuk érdekében dél felé kell menniük” – állt az arab nyelvű szórólapon.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG