2p

Elutazott Genfbe JD Vance amerikai alelnök szombaton, hogy bekapcsolódjon az Iránnal kezdődő tárgyalásokba.

Az alelnök washingtoni idő szerint szombaton délután a fővároshoz közeli Andrews légitámaszponton elmondta, hogy az iráni nukleáris programot és a libanoni tűzszünetet illetően remél előrelépést. „Ez az a két nagy ügy, amire azt gondolom, hogy összpontosítunk majd” – fogalmazott, és hozzátette, hogy a következő napokban számos további technikai részletet áttekintenek, ami a tárgyalásokhoz kapcsolódik.

JD Vance elmondta, hogy az iráni küldöttség szombaton megérkezett a svájci városba, miután már amerikai, katari és pakisztáni diplomaták oda utaztak. Az alelnök azt a véleményét hangoztatta, hogy előrelépést lát az Izrael és Hezbollah közötti konfliktust illetően. Elismerte, hogy vannak elszórt erőszakos cselekmények, de hozzátette, hogy jelenleg az eszkaláció megelőzése és a tűzszünet megőrzése a feladat.

Az amerikai alelnök egy szombaton reggel adott interjúban még úgy fogalmazott: arra számít, hogy a következő napokban fog elutazni Genfbe, ugyanakkor beszámolt arról, hogy már a helyszínen van Steve Witkoff béketárgyalásokért felelős elnöki különmegbízott, valamit Jared Kushner üzletember, diplomata, Donald Trump elnök veje. Az Egyesült Államok és Irán között a héten aláírt egyetértési nyilatkozat értelmében 60 napos tárgyalási időszak kezdődött, amely hosszú távú békemegállapodást céloz, és az iráni atomprogram lezárásának gyakorlati részleteiről szól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG