2p

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság volt elnöke figyelmeztetett, hogy Trump visszatérése esetén az EU-nak egységesen kell fellépnie, hogy megőrizze befolyását és stabilitását.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke – aki jelentős tapasztalatokat szerzett szerzett az EU és Donald Trump közötti tárgyalásokban – az amerikai elnökválasztás eredménye apropóján adott interjút a Table-nek.

Juncker szerint Trump „nem túl jól informált és néha torz képet alkot Európáról.”

„Azt hiszi, hogy az Európai Unió az európaiak találmánya az Egyesült Államok ellen, ami nem igaz” – fogalmazott.

Az európai vezetőknek Juncker szerint folyamatosan emlékeztetniük kell Trumpot az eddig közösen elért eredményekre, mert „néha elfogadja, néha nem” az ilyen érveket.

Úgy tűnik, megvan az összhang
Úgy tűnik, megvan az összhang
Fotó: X/Orbán Viktor

Juncker rámutatott, hogy Trump második ciklusára felkészültebben érkezhet, mint 2016-ban: „2016-ban elnök lett anélkül, hogy komolyan számított volna rá. Feltételezem, hogy ma már jobban felkészült.” Az Európai Uniónak azokra a tárgyalásokra kell építenie, amelyeket Trump 2020-ban hagyott félbe.

A beszélgetésben felmerült, hogy az olyan nacionalista vezetők, például Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Trump győzelméből erőt meríthetnek.

 „Nem mondanám, hogy nem félek ettől. Világossá kell tenni azok számára, akik elhagyják a közös utat: önmagukban csak látszólag számítanak az Egyesült Államokkal való viszonyban, a barátságos szavak ellenére is” – magyarázta.

Hozzátette: „Csak akkor képviselhetjük sikeresen érdekeinket, ha egy hangon szólalunk meg.”

Juncker azt is kiemelte, hogy Trumpot komolyan kell venni, hiszen „ő az amerikaiak által megválasztott elnök, aki az amerikai társadalom nagy részeinek jóváhagyását élvezheti.” Továbbá hangsúlyozta, hogy Európának ügyelnie kell Kína kezelésére, és kerülni kell, hogy az EU az Egyesült Államok feltétlen szövetségesének tűnjön: „Meg kell próbálnunk úgy csökkenteni a Kínával kapcsolatos kockázatokat, hogy a kínaiak szemében ne tűnjünk az Egyesült Államok feltétlen szövetségesének. Ezzel egyidejűleg világossá kell tenni az amerikaiaknak, hogy Kína nem szorulhat ki a nemzetközi kapcsolatok perifériájára.” Juncker szerint a helyzet összetett, de az EU függetlenségének megőrzése létfontosságú marad a geopolitikai térben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG