2p

Jemen rakétát lőtt ki Izrael déli részére a zsidó állam hadseregének szombati közlése szerint, amelyet nem sokkal azt követően adtak ki, hogy az Irán-barát jemeni húszik bejelentették, „készek cselekedni”, ha folytatódnak az Irán elleni támadások.

A ballisztikus rakétát a tájékoztatás szerint a levegőben sikerült megsemmisíteni, áldozatok nincsenek. A nap folyamán a Jemen jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó, Irán-barát húszi lázadók szóvivője, Jahja Szarí az X-en megerősítette, hogy ők indítottak rakétatámadást Izrael ellen, hozzátéve, hogy a támadás célpontjai a zsidó állam katonai létesítményei voltak. Közölte: a támadásokat addig folytatják, amíg Izrael fel nem hagy az Irán, Libanon, illetve a palesztin területek elleni műveleteivel.

Az iráni háború kitörése óta a húszik először hajtottak végre támadást Izrael ellen.

Megszólaltak a légvédelmi szirénák az Izrael északi részén lévő Szafed és más városok környékén is, ahol a libanoni Hezbollah által kilőtt rakétákra figyelmeztettek, valamint a középső részén, amelyet Irán vont támadás alá.

Mindeközben az iráni állami média szombatra virradóra azt közölte, öten meghaltak az északnyugat-iráni Zandzsán egyik lakónegyedét érő támadásban.

(MTI/Reuters/EFE)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Épp a futball-világbajnoki döntőt követő napon hunyt el a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:29
Hetvenöt éves korában elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool korábbi kétszeres aranylabdás futballistája – adta hírül hétfőn a családra hivatkozva a Sky Sports.
Nemzetközi Ritka, egypetéjű négyes ikrek születtek Ausztráliában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:17
Egy ausztrál nő ritka, természetes úton fogant négyes ikreknek adott életet egy olyan terhesség után, amelyet a Brisbane-i Királyi Női Kórház „rendkívül magas kockázatúnak” nevezett.
Nemzetközi Víztölcsér okozott károkat a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:44
A vasárnap hajnalban lecsapó víztölcsér jelentős károkat okozott a horvátországi Losinj szigetén, a viharban ketten megsérültek. Krk egyik kempingjében hétfőn villámcsapás ért egy nőt – jelentette a horvát sajtó.
Nemzetközi Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:22
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen hétfőn.
Nemzetközi Megvan az Egyesült Királyság új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:19
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Nemzetközi Lemondott hivataláról a brit miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:59
III. Károly király elfogadta a brit miniszterelnök lemondását.
Nemzetközi Az utcán vezették le a dühüket az argentinok
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:32
Zavargások törtek ki Buenos Airesben, miután Argentína elveszítette a vb-döntőt.
Nemzetközi Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:16
Ez volt Ukrajna válasza a Kijev elleni csapásra.
Nemzetközi Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:21
Teherhajót ért orosz támadás.
Nemzetközi Olyan történt J. D. Vance-szel, ami 156 éve egyetlen amerikai alelnökkel sem
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:49
Már négyszeres apuka Trump jobbkeze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG