3p

A boszniai szerb elnököt előzőleg egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Megfosztotta megbízatásától Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét az ország választási bizottsága szerdán, azt követően, hogy a múlt pénteken a boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elleni elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltották.

A központi választási bizottság (CIK) szerdai ülésén egyhangúlag fogadták el az elnöki megbízatás megvonására vonatkozó javaslatot. Goran Bubic, a boszniai szerb elnök ügyvédje korábban bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért, és kérelmezni fogják az ítélet elhalasztását mindaddig, amíg a testület nem hoz döntést. Milorad Dodik a CIK döntése ellen is fellebbezéssel élhet. A boszniai törvények értelmében a CIK döntését követően a boszniai szövetségi parlamentnek meg kell erősítenie a döntést, és előrehozott elnökválasztást kell kiírni.

A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.

A büntetőtörvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította, döntésének hátterében pedig a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.

Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni. Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos rendjének védelméről szóló törvényt. A politikus mintegy három évtizede hangoztatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen.

Orbán Viktor kedden még a Karmelitában fogadta a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. Milorad Dodik két hónappal ezelőtt is járt Budapesten, amikor éppen elfogatóparancs volt érvényben ellene. A magyar miniszterelnök egyértelműen ellenzi a szuverenitást megvédeni kívánó kormányfő elleni bírósági eljárást.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG