2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Aki megszegi a tilalmat az érintett zónában, azt letartóztatják.

Karen Bass, Los Angeles polgármestere kedden napközben még csak fontolgatta a kijárási tilalom bevezetését a zavargások sújtotta Los Angeles egy részére, estére azonban bizonyos városrészekben elrendelte azt – írja a BBC, amit a Telex szemlézett. A rendkívüli intézkedés helyi idő szerint este 8-tól hajnali 6-ig tart. Jim McDonnell, a város rendőrfőnöke azt mondta közös sajtótájékoztatójukon, hogy aki megszegi a tilalmat az érintett zónában, azt letartóztatják.

McDonnell számokkal érvelt a korlátozás mellett: míg szombaton 27, vasárnap 40 embert tartóztattak le, addig hétfő este után már 197-nél tart ez a szám 114 újabb kényszerintézkedéssel. Bass polgármester szerint a kijárási tilalom a metropoliszból mindössze egy négyzetmérföldet, azaz kb. 2,6 négyzetkilométert érint (összevetésül: ez kicsivel kisebb, mint Belváros-Lipótváros területe). A CNN szerint egy mindössze 100 ezer főnyi lakosságot – a 4 milliós városban – érintő intézkedésről van szó.

Bass hozzátette, a médiamunkásokat és a hajléktalanokat sem fogják vegzálni a kijárási tilalom alá eső területeken, de a bevándorlási razziák miatt kitört zavargások már elérték azt a pontot, hogy be kell avatkozni. Bass azt kérte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy állítsa le a bevándorlási hivatal rajtaütéseit – írta a Telex.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mégsem esett kútba a budapesti csúcs? Trump két napon belül dönthet
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 07:53
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
Nemzetközi Donald Trump elkezdte a Fehér Ház bontását, hogy táncolhasson
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:58
A bontócsapatok hétfőn lebontották a Fehér Ház patinás keleti szárnyának egy részét, hogy megkezdjék Donald Trump elnök báltermének építését.
Nemzetközi A budapesti Trump–Putyin-találkozó már nincs tervben „a közeljövőben”
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:40
Elhalasztották Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök tervezett találkozóját – közölte a Fehér Ház egyik tisztviselője.
Nemzetközi Gázai tisztviselők szerint legalább 135 megcsonkított palesztin holttestet őriztek egy hírhedt izraeli börtönben
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:01
A dokumentumok azt mutatják, hogy a holttestek a Sde Teiman börtönből érkeztek, amelyet kínzással és jogellenes halálesetekkel vádolnak.
Nemzetközi Szijjártó Péter esélyt ad az amerikai technológiának
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 16:35
Washingtonban határozottan kiállt az amerikai-magyar atomenergetikai együttműködés mellett.
Nemzetközi Az Erbasu építi a Szatmárnémetit Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi utat
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:05
A kivitelezési szerződést az egyik legnagyobb román építőipari céggel kedden írták alá – jelentette be Cristian Pistol, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Nemzetközi Könnyen bíróság előtt találná magát Putyin, ha bemerészkedne a lengyel légtérbe
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 13:46
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter figyelmeztette az orosz elnököt, hogy gépét földre kényszerítenék és őt átadnák a hágai Nemzetközi Bíróságnak.
Nemzetközi A nap képe: történelmi pillanat Japánban, itt az első női miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 13:21
A konzervatív Takaicsi Szanae Margaret Thatcher csodálója.
Nemzetközi Eljött a nagy, fekete nap a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy életében
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 13:10
A volt francia államfő kedden bevonult a börtönbe, hogy megkezdje ötéves büntetésének letöltését.
Nemzetközi Trump az ausztrálokkal együtt vitt be ütést Kínának
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 12:52
Donald Trump amerikai elnök és Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök hétfőn megállapodást írt alá a létfontosságú ásványokról Washingtonban, amelynek célja Kína ellensúlyozása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG