2p

A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat – jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is.

A város katonai adminisztrációja két sebesültről tud, illetve a Telegramon közzétett tájékoztatásában egy megrongálódott óvodaépületről is hírt adott. Az Ukrajinszka Pravda hírportál három sebesültről, köztük egy gyerekről adott hírt.

Nem sokkal korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy az orosz erők ukrán energetikai célpontok és hidak ellen készítenek elő támadást. Az újabb támadásokra néhány nappal az Abu-Dzabiban rendezendő ukrán-amerikai orosz háromoldalú tárgyalások előtt került sor.

Az utóbbi hetekben Oroszország fokozta támadásait az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, elsősorban Kijev térségében. A műveletek nyomán több millió embert érintő áramkimaradásokra került sor, illetve súlyos fennakadásokat jelentettek a vízellátásban és a fűtésben. A városban – ahol a hőmérséklet jelenleg két Celsius-fok körül van – a hatóságok több melegedő pontot is létrehoztak.

(MTI/Reuters/dpa)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
Nemzetközi Történelmi tettre készülnek a németek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:25
Várhatóan Ilse Aigner, a bajor parlament jelenlegi elnöke lesz az ország első női elnöke.
Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG