2p

Románia kiutasított két orosz diplomatát szerdán.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a bukaresti orosz nagykövetség légi és haditengerészeti katonai attaséja és helyettese azért vált nemkívánatos személlyé Romániában, mert tevékenységük sérti a diplomáciai mentességekről és kiváltságokról szóló, 1961-es bécsi egyezményt.

Emil Hurezeanu román tárcavezető utasítására szerdán bekérették a külügyminisztériumba a bukaresti orosz nagykövetség ügyvivőjét és tájékoztatták a román fél döntéséről.

A kiutasításra egy nappal azután került sor, hogy az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája közölte: a rendelkezésére álló információik szerint az Európai Unió vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel – az illegális kampányfinanszírozással és fasiszta eszmék terjesztésével gyanúsított – Calin Georgescu elnökjelölt ellen.

A román média szerint a katonai attasé helyettesének neve a Calin Georgescu ellen indított bűnvádi eljárás dossziéjában is szerepel. Az Antena 3 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva néhány hete olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek arra utalnak, hogy az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő Marian Motocu, Georgescu egyik munkatársa a most kiutasított helyettes katonai attaséval tartotta a kapcsolatot.

A háttérről itt írtunk bővebben:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG