3p

881. napja tart az orosz-ukrán háború. Esti hírösszefoglaló.

  • Az ukrán haditengerészet a védelmi erők más egységeivel együtt súlyosan megrongálta a Szlavjanin orosz komphajót Kavkaz kikötőjében – számolt be az ukrán hadsereg. A beszámoló szerint fontos találatról van szó, miután a kompot többek közt katonai utánpótlás szállítására is használták.
  • Egy emberi jogi ügyvédi iroda gondatlansággal vádolta meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, miután nyilvánosságra hozott egy dossziét 17 olyan orosz és fehérorosz sportolóról, akik indulnak a párizsi játékokon, és az olimpiai szabályok megsértésével az ukrajnai háborút támogatták. A londoni és kijevi székhelyű Global Rights Compliance szerint a sportolók vagy az ukrajnai inváziót támogató közösségi médiaposztokat kedvelték, vagy háborúpárti versenyeken vettek részt, vagy katonai kötődésű sportklubok tagjai.
     
  • Elfoglalták az orosz fegyveres erők a donyecki régióban lévő Ivano-Darjivka települést, miközben az elmúlt nap folyamán a hatból három frontszakaszon előrenyomultak Ukrajnában, és 11 ellenrohamot visszavertek - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint Harkiv megyében, Derkacsi községben mintegy félszáz külföldi kiképzőt ölt meg egy Iszkander-M rakétarendszerrel végrehajtott csapás. Az orosz hadijelentést független források nem erősítették meg.
     
  • A spanyol bíróság 18 év börtönre ítélte egy férfit levélbombák miatt. A 76 éves Pompeyo González Pascual robbanószeres csomagokat küldött a spanyol miniszterelnöknek, valamint az amerikai és az ukrán nagykövetségnek. Tette indoklásaként azt nevezte meg, hogy az orosz inváziót követően ellenezte az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást.
     
  • Újabb 15 brit és 13 japán állampolgár számára tiltotta meg a beutazást Oroszország - közölte kedden az orosz külügyminisztérium. A tárca szerint az intézkedés válaszlépésként született. A tiltólistára az ukrán hadsereg kiképzésében részt vevő brit biztonsági magáncégek és a Kijevnek fegyvert szállító vagy egyéb szolgáltatást nyújtó hadiipari cégek képviselői, valamint katonai kérdésekben és az ukrajnai háború ügyében oroszellenes álláspontot képviselő szakértők és publicisták kerültek fel.
     
  • A DTEK energetikai vállalat, Ukrajna legnagyobb magánbefektetője az energiaszektorban, azt tervezi, hogy októberre helyreállítja az energiatermelés 60-70 százalékát, amelyet a 2024 tavaszán történt nagyszabású orosz támadások következtében veszített el.

(The Guardian, MTI, Ukrainska Pravda)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
Nemzetközi Az iráni háborút értékelte az amerikai hadügyminiszter, meglepő eredményre jutott
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:45
Az amerikai haderő készen áll felújítani az Irán elleni katonai csapásokat – jelentette ki Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
Nemzetközi A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
Litván Dániel | 2026. április 30. 05:46
Több szempontból is komoly aggodalmat kelthet a Patrióták Európáért frakció soraiban Orbán Viktor bukása. Miközben az Európai Parlament is bekeményítene.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG