3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Várhatóan döntés születik arról is, hogy német katonák idén először vegyenek majd részt egy francia nukleáris hadgyakorlaton.

Gyakorlati lépésekkel indítja nukleáris elrettentési partnerségét Németország és Franciaország: egy gyakorlat keretében egy nukleáris fegyverek hordozására képes francia Rafale és egy német Eurofighter harci repülőgépet közösen töltenek fel csütörtökön a Köln melletti Nörvenich légitámaszponton – írja az MTI. 

Mindezt röviddel Friedrich Merz német kancellárnak és Emmanuel Macron francia elnöknek a Köln melletti Bensberg kastélyban tervezett találkozója előtt jelentették be. A Nörvenichben tartandó hadgyakorlat jelzi a Németország és Franciaország közötti nukleáris elrettentési partnerség megvalósításának kezdetét, amelyről Merz és Macron március elején állapodtak meg.

Már csak a részleteket kell kidolgoznia Berlinnek és Párizsnak
Már csak a részleteket kell kidolgoznia Berlinnek és Párizsnak
Fotó: MTI/EPA-APpool/Michel Euler

A francia-német védelmi és biztonsági tanács pénteken ül össze a légitámaszponton, ahol az együttműködés elmélyítésére helyezik a hangsúlyt; ennek keretében várhatóan döntés születik arról is, hogy német katonák idén először vegyenek majd részt egy francia nukleáris hadgyakorlaton.

Macron évekkel korábban is felajánlotta az európai partnereknek, hogy csatlakozzanak Franciaország nukleáris védelmi ernyőjéhez. Franciaország ugyanis az egyetlen olyan EU-tagállam, amely atomfegyverekkel rendelkezik.

A NATO nukleáris elrettentési rendszerének részeként jelenleg amerikai atomfegyverek vannak elhelyezve Németországban, és a német légierő biztosítja a vadászgépeket azok vészhelyzetben történő esetleges bevetéséhez. A Franciaországgal való együttműködés célja a NATO elrettentő erejének kiegészítése és megerősítése.

Nukleáris töltettel is felszerelhető francia vadászgép
Nukleáris töltettel is felszerelhető francia vadászgép
Fotó: Forrás: Wikimedia

A Nörvenichben zajló tárgyalások napirendjén szerepelhet az Ukrajnába telepítendő nemzetközi katonai kontingens kérdése is, valamint a stratégiai együttműködés kudarcaként értékelt FCAS repülőgép-fejlesztési program június eleji összeomlását követő megoldáskeresés. A német, francia és spanyol közös védelmi kezdeményezésből (FCAS) mára csak az úgynevezett Combat Cloud program maradt fenn, amelynek célja a különböző fegyverrendszerek összekapcsolása. Az utóbbival kapcsolatos fejlesztési munkálatok folytatódnak.

A berlini és a párizsi védelmi minisztérium feladatul kapta, hogy a pénteki francia-német miniszteri találkozóra időben elkészítsenek egy a „védelmi ipari együttműködésre vonatkozó közös, naprakész munkatervet”, amely „néhány megvalósítható, releváns projektre” összpontosít. 

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
Nemzetközi A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:10
Elkezdődött a világszerte nagy érdeklődéssel várt amerikai félidős választás.    
Nemzetközi Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:51
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG